2026. június 10., szerda - Margit

Archívum

Palkovics: nem félünk a Huaweitől és gyorsan kiépítjük az 5G-t

2019-06-21 322

Magyarország pragmatikus álláspontot képvisel a kínai Huawei távközlési gyártó körül felröppent nemzetbiztonsági kockázati vitában, mert eddig csak vádak hangzottak el a bizonyítékok helyett - hangsúlyozta a Reutersnek adott csütörtök esti interjúban Palkovics László.

Az innovációs és technológiai miniszter szerint az 5G technológia frekvencia aukciója mintegy 70 milliárd forintos állami bevételt jelenthet és az állam azt mérlegeli, hogy támogatással is ösztönözze az 5G hálózat gyors kiépülését az országban. Erre egyébként már minapi beszédében is utalt a miniszter, amikor a frekvenciatenderek anyagait jelentették be:Palkovics az interjúban azt hangsúlyozta, hogy Németországhoz hasonlóan Magyarország is pragmatikus álláspontra helyezkedett a Huawei-vitában, mert bizonyítékokat még nem kapott a nemzetbiztonsági kockázatokról, inkább csak vádaskodásról van szó.

Még nem bizonyították, hogy a Huawei technológiája bármilyen kockázatot jelentene Magyarországra nézve, mivel nem láttunk még semmilyen adatot, ami ezt alátámasztaná - hangsúlyozta. Emiatt a miniszter szerint ugyanúgy kell eljárnia az országnak, mint bármilyen más technológia, mint a Cisco esetén.

Palkovics azt is hozzátette: Bizonyos vagyok benne, hogy ha nyilvánvalóvá válik számunkra a biztonsági kockázat (a Huawei kapcsán), akkor Magyarország a NATO tagjaként, be fogja tartani a nemzetközi kötelezettségeket.

Arra a kérdésre, hogy a Huawei részt vehet-e magyarországi 5G-hálózat kiépítésében korlátozások nélkül, Palkovics úgy fogalmazott: ha a nálunk technológiailag fejlettebb országok is így tesznek (korlátozások nélkül engedik a Huaweit), akkor mi is így teszünk.

(Forrás: www.portfolio.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

Az adatbiztonság és az AI-governance a következő nagy vállalati kérdés

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

Villámtempóban terjed a BNPL, két év alatt ötszörösére nőtt a magyar piac

More details
Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője