A tranzakciós illeték költségnövelő hatásának nagyságrendje többek között függ a vállalkozáson átfutó pénzforgalomtól, a működési marzstól és az áfa-pozíciótól is. Feltételezve, hogy minden kifizetés bankszámláról történik, a vállalkozás terhelése a nettó költségek és ráfordítások (beleértve a nyereségadókat is), a rájuk rakódó forgalmi adó 3 ezrelékével, valamint a bevételeken keresztül beszedett, a levonásokkal korrigált, fizetendő áfa 3 ezrelékével nő. Ez azt jelenti, hogy minden feltétel változatlansága esetén fél százalékkal nőhet a cégek teljes költsége. Egy 4-5 millió forint havi forgalmú cégnek és néhány alkalmazottjának évente összesen akár 300-400 ezer forintnyi bankköltséget kell fizetnie csak azért, mert használja a bankszámláit. Ez bizony komoly versenyhátrány az eurózónában működő versenytársakkal szemben. Különösen drámai lehet a hatás a nagy forgalmú, alacsony marzzsal működő vállalkozásokra (nézve, például a kereskedő cégekre), főként, ha a versenytársak egy része jóval nagyobb méretű.
Mikrovállalkozások esetén a tulajdonosok költségeivel is számolnunk kell. A legkisebb cégeknél ugyanis a cégtulajdonos üzleti és magán „zsebe” tulajdonképpen ugyanaz. Ha a tulajdonos szabályosan jár el (bért fizet magának, nemcsak osztalékot), akkor 100 ezer forint magánszemélyként, bankkártyával vagy átutalással történő elköltéséhez, cégként és magánszemélyként 1200–1500 Ft bankköltség (átterhelt illeték és átutalási díj) kapcsolódik. (Ide kell érteni a járulékok elutalásának illetékét is, hiszen akkor is kell tranzakciós illetéket fizetni, ha adót utal valaki.) Ha készpénzben gondolkodunk, akkor ez a teher tovább emelkedik: így a bankköltségek már a nettó árbevétel 1,2–1,5 százalékát teszik ki. Ez nagyon komoly összeg, ha a vállalat eredményessége, marzsa felől közelítjük meg.
Persze, felmerül a kérdés: érdemes-e a bankszámla-kezelési gyakorlaton változtatni vagy esetleg új bankot keresni? A nagy cégeknek van mozgásterük, valamennyire csökkenteni tudják a terheiket. Több multi például külföldről utalja a béreket, az egy összegben 6 ezer forintnyi teherrel kiutalt forrásból. A külföldi banki tranzakciókat nem sújtja a hazai illeték. A kisvállalatok ezt nem tudják megtenni. A számlavezetés külföldre telepítése normál vállalkozások számára nehezen járható, mert nagyon drága külföldről rendszeresen forintot visszautalni, a napi kapcsolattartás nehézkes és persze nyelvi akadályok is felmerülhetnek.
Megoldás lehet olyan céges számlacsomagok felkutatása, amelyek nem minden költséget hárítanak a vállalkozóra. E csomagok azonban általában más kötelezettségek vállalásával járnak. Ésszerűnek tűnik, ha a számlakiegyenlítési gyakorlatba, utalási rutinba fokozottan beillesztik a cégek, hogy egy bizonyos összeghatár elérése esetén fix összegű a terhelés. A tranzakciós illeték esetén ez az összeghatár 2 millió forint, ezt nyilván árnyalja a „normál” utalási díj maximuma is.
A terhek fogyasztókra telepítése komoly kockázatokat jelent a jövedelmek fehérítése, a pénzhasználati szokások és általában a mai nemzetközi üzleti gyakorlathoz való közeledés szempontjából. A bankoknak nyilvánvaló érdeke a terhek továbbhárítása, csakhogy ez éppen ügyfélbázisuk és általában a nemzetgazdaság versenyképessége szempontjából kockázatos. A tranzakciós adó hosszú távú jelenléte szinte biztosan azzal jár, hogy ha települnek is hazánkba újabb cégközpontok vagy multinacionális vállalatok pénzügyi alközpontjai, célszerűbbnek látják majd pénzforgalmuk egy részét másik országban bonyolítani.
A tranzakciós adó jövő évi szabályozásának pontos kialakításakor ezt a szempontot is célszerű lenne megfontolni.
(reconcept.blog.hu)
