2025. augusztus 20., szerda - István

Archívum

Stabilizáció az ipari ingatlanok piacán

2012-03-05 609
A Colliers International legfrissebb ipari ingatlanokról szóló jelentéséből kiderül, hogy a budapesti ipari ingatlanok piaca a várakozásoknak megfelelően teljesített 2011-ben, viszonylag alacsony szinten, de stabil és kiegyensúlyozott mûködés jellemezte. Mind a kereslet-kínálat, mind a bérleti díjak aránylag stabilak voltak az év során, az év vége felé pedig enyhe javulás volt megfigyelhető.

„A Colliers előrejelzésének megfelelően a spekulatív fejlesztések száma jelentősen csökkent 2011-ben, míg a kereslet nagyjából megegyezett az előző évi szintekkel.” – mondta Beck Tamás, az ingatlan-tanácsadó cég ipari ingatlan üzletágának igazgatója.

2011 során a kínálat gyakorlatilag változatlan maradt, csak egy új épület került átadásra a második félévben, melyet elő-bérleti konstrukcióban építettek meg. Ezzel együtt a Budapest és környéke bérletre szánt ipari ingatlanok állománya 1 807 millió m²-t tett ki a tavalyi végén. melynek mintegy 90%-a „big box” típusú raktár.

A szakember elmondása szerint a fejlesztők továbbra is passzívan állnak a piachoz, és azon az állásponton vannak, hogy nem kezdenek bele új fejlesztésbe, ameddig jelentős üres területek állnak rendelkezésre. Ugyanakkor van elegendő szabad telek kapacitásuk, így ha van kereslet, gyorsan tudnak reagálni a piaci folyamatokra és viszonylag gyorsan fel tudnak építeni új épületeket.

A bérbeadások tekintetében aktív kereslet mutatkozott az ipari ingatlanpiacon 2011-ben, összesen nagyságrendileg 150 000 m² új bérleti tranzakció jött létre. A meglévő bérlők bővülése az összes új szerződésből nagyjából ennek egyharmada volt, míg az elő bérleti szerződések összesen közel 12 000 m²-t tettek ki.

„A nagyméretû bérleti tranzakciók továbbra is hiányoznak a piacról, mivel a logisztikai cégek nem voltak aktív szereplői a piacnak, így csak kevés 5 000 m² feletti bérleti tranzakció jött létre.
Ugyanakkor pozitív jel, hogy 2010-hez képest növekedett a 3 000–5 000 m² közötti bérleti ügyletek száma, így a Colliers tapasztalata szerint az átlagos tranzakcióméret is kicsit növekedett.” – mondta Beck Tamás.

A korábbi évekhez hasonlóan a tavalyi évben is jelentős számú újratárgyalás, illetve szerződéshosszabbítás volt, ezen tranzakciók értéke elérte a közel 176 600 m²-t 2011-ben. Ez továbbra is meghatározó része a piacnak, azonban az új szerződések volumene már majdnem megközelítette ezt a szintet, amely előrelépést jelent a korábbi évekhez képest, amikor is az újratárgyalások kétszeresen vagy akár háromszorosan is meghaladták az új szerződések mértékét.

Összességében elmondhatjuk, hogy a bérleti piac relatíve erős keresleti aktivitást mutat. Számos cég nézelődik az ingatlanpiacon, keresi a lehetőségeket, azonban továbbra is inkább az óvatosság jellemző rájuk, s ebből adódóan a kereslet egy része továbbra sem realizálódik.

Az üres területek továbbra is igen szétszórtan helyezkednek el Budapesten és környékén. Míg 1 000–4 000 m² között viszonylag könnyen lehet bérbeadó területet találni, addig 10 000 m² és főleg 15 000 m² fölötti egybefüggő területből csak kevés helyszín közül lehet választani.

A bérleti díjak nem mutattak számottevő változást 2011-ben, így a nagyobb alapterületû, „big box” raktárbérlemények nettó kínálati bérleti díjai stabilak maradtak. Néhány projekt esetében azonban az árazás mintha már kicsi emelkedést is mutatott volna, és előfordul, hogy a tulajdonosok már kevésbé mutatkoznak rugalmasnak a szerződési feltételeket illetően.

„2012-ben várakozásunk szerint tovább folytatódnak a tavalyi év tendenciái különösebb változás nélkül, azaz a piac viszonylagos stabilitást fog mutatni, visszafogott szintû tranzakciós aktivitás mellett. Jelenleg nincsen jelentős új spekulatív fejlesztés előkészítés alatt, és várhatóan a bérbeadások volumene sem haladja majd meg jelentősen a tavalyi év szintjét. Ugyanakkor folytatódhat az üresedési ráta lassú csökkenése a 20%-os szint felé, esetleg alá is benézhet.” – mondta Beck Tamás.

A Colliers International legfrissebb teljes ipari ingatlan piaci jelentése letölthető >>


Forrás: Colliers International - OGH

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

Miért buknak meg tömegesen az AI-projektek?

More details
Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

Képes felismerni az AI, hogy mi AI? – Kína új kutatása válaszol

More details
A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

A lengyel logisztikai piac a stabilizáció jeleit mutatja

More details
A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

A cseh ipari ingatlanpiac újrakalibrálási szakaszba lépett

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

A CPI Europe üzleti stratégiáját a cégcsoporthoz igazítja

More details
Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

Már idén 50 százalékkal növekedhet a magyar lakáshitelezési volumen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője