2025. július 10., csütörtök - Amália

Archívum

Orbán ezermilliárdos megszorításról beszélt

2010-09-06 663
A következő két-három évben „ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, s valahogy megpróbáljunk kimenekülni az adósságcsapdából” – jelentette ki ...
 
...a Népszabadság értesülései szerint Orbán Viktor szombaton a kötcsei polgári pikniken, amelyről csak a jobboldali sajtóorgánumok tudósíthattak. A lapnak beszámoló résztvevők elmondása szerint a miniszterelnök ehhez hozzátette: „mindeközben fenn kell tartani az alacsony státuszúak és a polgári középosztály közötti szövetséget. Ez a feladvány. Ez az a keskeny palló, amin át kell menni”.

A Nemzeti kormányzás címmel tartott előadásában Orbán az ország előtt álló feladatokról szólva nem titkolta, hogy nem lesz könnyû a 2011-es költségvetés megalkotása, „nagy csata lesz, nagy harcok lehetnek” még a Fideszfrakción belül is. Egyértelmûvé tette: az ország fizetőképességének és finanszírozhatóságának fenntartása érdekében minden szükséges lépést kész megtenni. Számára 2011-ben a legfontosabb a gazdasági növekedés beindítása lesz, ennek kell mindent alárendelni. Később ez már szerinte reménytelen vállalkozás lenne, hiszen 2013 már a választások előtti kampányév lesz.

A 2011-es költségvetési vita kapcsán a miniszterelnök „megtépázott Fidesz-csoportokról”, esetleges „kiválókról” is beszélt. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy lesznek „dezertőrök” is ezen az oldalon. A miniszterelnök a kétharmados parlamenti többség megőrzésének kiemelt jelentőséget tulajdonított, nyilván ezért is hangsúlyozta: „nagy harc” után születhet meg az új alkotmány is, amit szavai szerint „minél előbb el kell fogadni, amíg még tart a kegyelmi állapot”.

atv.hu/Népszabadság
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

More details
Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője