2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Milliárdos bővítés Mezőtúron

2009-11-26 536
A vetőmag-előállítással és –feldolgozással foglalkozó Syngenta Seeds Kft. mintegy 5 milliárd forintos fejlesztést tervez Mezőtúron a következő években - mondta Velky Tamás a társaság üzemének igazgatója csütörtökön az MTI-nek. Hozzátette: március óta érvényes építési engedéllyel rendelkeznek a beruházáshoz, amely a vezető...
... reményei szerint legkésőbb 2011-ben megkezdődhet. A fejlesztés keretében a társaságnak a mezőtúri ipari parkban rendelkezésére álló szabad területén másfél év alatt felépülhetnek azok a létesítmények, amelyek az üzem mai kapacitását a feldolgozás munkafolyamatán belül 50, a betakarítás vonatkozásában 100, míg a raktározás terén 200 százalékkal bővítik majd.

Az igazgató elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan idén is 5 ezer hektáron termeltettek kukorica- és 2 ezer hektáron napraforgó vetőmagot, összességében megközelítőleg ötmilliárd forintért.

Utóbbi áru előállítását teljes egészében alvállalkozók végzik, míg a kukorica feldolgozása november eleje óta tart a mezőtúri üzemben, ahol a félkész, morzsolt vetőmagból tisztítás, méret szerinti szelektálás, csávázás és csomagolás után lesz késztermék – magyarázta a szakember.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisvárosban a kukorica zömmel 80 ezer szemes kiszerelésû zsákokban vár értékesítésre. Ez a mennyiség valamivel több, mint egy hektárra elegendő – tette hozzá.

Az itt évente előállított félmillió zsák, mintegy 16 ezer tonna kukorica-vetőmag és 200 ezer zsák, csaknem 2 ezer tonna napraforgó vetőmag háromnegyedét exportálják, zömmel Európába, bár kisebb mennyiségeket Ázsiába és Észak-Amerikába is szállítanak. Így a Syngenta nemzetközi cégcsoport mezőtúri vállalata Európa-szerte tucatnyinál több ország kukorica-vetőmag ellátásáért felel Spanyolországtól Dánián át egészen Oroszországig – fogalmazott Velky Tamás.

A kft. a válság hatására főleg a keleti országokban visszaesett megrendelések miatt most minden idők legnagyobb raktárkészletével "birkózik": saját, 8 ezer négyzetméteres raktárcsarnoka mellett további 18 ezer négyzetméternyi tárolókapacitást bérel.

Velky Tamás elmondta: Mezőtúron mûködik a földrész legnagyobb Syngenta vetőmagvizsgáló laboratóriuma, amely 2008 óta Magyarországon a magánszektor első nemzetközileg is elfogadott akkreditációval rendelkező ilyen létesítménye. Részben ennek köszönhető, hogy a mezőtúri üzem a cégcsoporton belül európai központtá vált. Tavaly év vége óta ugyanis itt dolgozik az európai napraforgó-üzletág tervezési csapata – tette hozzá ki Velky Tamás.

"Ez a döntés nem csupán az eddigi bő félszázas állandó létszámunk megőrzését tette lehetővé, de hozzásegített bennünket újabb öt-hat, magasan kvalifikált szakembert igénylő munkahely kialakításához" – hangsúlyozta.
 
(Forrás: www.nepszava.hu)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

More details
A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője