2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Archívum

A Wizz Air kihasználja a válságot, és lilára festi az eget

2009-07-01 496
Több mint 1 millió ferihegyi utasra számít a Wizz Air diszkont légitársaság az idén, mintegy 30 százalékkal többre az előző évinél – közölte a cég. A jelentős bővülést az áprilisban üzembe állított harmadik repülőgép teszi lehetővé. Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója elmondta, hogy a növekedés mögött pénzügyi...

... teljesítmény is áll de annál többet, hogy „pénzügyileg is jól vannak” nem közölt. Azt viszont igen, hogy az elmúlt 12 hónapban 6,5 millió utast szállított a cég. A legnagyobb bázisuk továbbra is Lengyelország, gépeik több mint 130 útvonalon repülnek, a flotta 25 repülőgépből áll.

Hangsúlyozta, hogy a Wizz Air fejlődése töretlen volt az elmúlt években, a terveknek megfelelően alakult. Az idén 7,5 millió utassal számolnak a tavalyi 5,9 millióval szemben, 30 százalékkal nő a terveknek megfelelően. A tőzsdei bevezetésről annyit mondott, ez lehetőség, de nem kényszer. A napi likviditás nem igényel plusz tőkebevonást, de hosszú távon stratégiai előnyei lehetnek a tőzsdére kerülésnek, ma azonban még korai ezzel foglalkozni.

Váradi József szerint a Wizz Air ma a legnagyobb légitársaság Kelet-Közép-Európában az utasszám alapján. Magyarországon a diszkont piacon 45,6 százalékos a cég részesedése, hasonló az arány Lengyelországban, és ennél is jobb, 60 százalék feletti Bulgáriában, illetve 93,4 százalék Ukrajnában. Hozzátette: amelyik piacra belépett a légitársaság, ott 3-4 év alatt piacvezetővé vált. Emlékeztetett rá, hogy a napokban további 50 Airbus-t rendeltek, ezzel 132-re nőtt rendeléseik száma.

A vezérigazgató ismertetése szerint a válság ellenére elkönyvelt növekedés az "ultra low cost" modellnek, a leginkább költségtakarékos mûködésnek köszönhető. Emlékeztetett arra, hogy a piac a 2001. évi amerikai terrorcselekmények után kezdett átrendeződni, a diszkont légitársaságok egyre nagyobb piaci hányadot szereztek. Hasonló játszódik le a gazdasági válság hatására, amely a kereslet visszaesésével ismét átrendezi a piacot.

A magyar piacról a vezérigazgató azt mondta: több diszkont légitársaság jelent meg nagy lendülettel, majd csökkentette kapacitásait ugyanilyen gyorsan. A magyar piac alapproblémájának nevezte Váradi József a monopolhelyzetben lévő Budapest Airport (BA) magas mûködési költségeit, amely megnehezíti az alacsony költséggel üzemelő cégek helyzetét. A kereslet rugalmatlan, összehasonlítva a környékbeli országokkal, és Magyarországon érezteti leginkább hatását a recesszió – fûzte hozzá. Ennek ellenére úgy vélte, hogy van tere a további bővülésnek a magyar piacon, a „válságra lehet pozitív válaszokat is adni”. A Wizz Air üzleti modellje sikeres, ezért agresszíven csökkentik az árakat tovább, és az üzemeltetési költséget is csökkentik.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható>>

(Forrás: www.hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője