2025. december 2., kedd - Melinda

Archívum

Újságírókat figyelt meg jogellenesen a német "cég"

2009-03-06 680
Újságírók rendszeres megfigyelését ismerte el a német hírszerzés (BND) vezetője.Ernst Uhrlau egy pénteken megjelent lapinterjúban megerősítette azokat a német parlament által is vizsgált információkat, amelyek szerint a BND...

...jogellenesen újságírókat figyeltetett meg, illetve kémkedett utánuk.Állítása szerint mindez még 2005 végén - hivatalba lépése előtt - történt, de a megfigyeléseket azonnal betiltotta, amint elfoglalta posztját.

Uhrlau előző nap a Bundestag ellenőrző bizottsága előtt is beismerte az elsősorban 2000 és 2005 között történteket, utalva arra, hogy hivatala annak idején mindenekelőtt a megfigyelt újságírók szakmai munkájára, illetve magánéletére kiterjedően gyûjtött adatokat. Elismerte azt is, hogy a hírszerzés egyes szerkesztőségekben "beépített emberekkel" is rendelkezett, akik közremûködtek a kollégák "ellenőrzésében".

Az interjúban a BND vezetője azt hangoztatta, hogy a korábbi intézkedés tulajdonképpen a hírszerzési tevékenység biztonságának megszilárdítását célozta. Azaz - mint állította - mindezzel azt kívánták megakadályozni, hogy a hivatal saját köreiből "illegális információk" kerüljenek a sajtóhoz. Õ maga viszont úgy ítélte meg, hogy az újságírók információs forrásai utáni kutatás jogellenes, ezért az addigi "gyakorlatot" leállíttatta.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.

(Forrás: www.hvg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Ares elindítja a Marq márkát a globális logisztikai platform egységesítésére

Ares elindítja a Marq márkát a globális logisztikai platform egységesítésére

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője