2025. szeptember 9., kedd - Ádám

Archívum

Fog itt még valaki építeni?

2008-10-20 311
Jobban teljesített a korábbiaknál nyár végén a hazai építőipar, de így sem sikerült növekedésbe fordulnia a termelésnek. Már kétszámjegyû a lakásépítések visszaesése, de ha a hitelfelvétel megdrágul vagy nehézkessé válik, akkor még kilátástalanabb lehet a szektor jövője.

Még augusztusban sem sikerült növekedést elérni az építések volumenében, így az első negyedévben mutatkozó enyhe élénkülés a múlté a szektorban. Már egyértelmûen megfordult a korábbi trend: az állami megrendelések már növekednek, azonban a lakásépítési kedv rohamosan esik vissza. Ha a pénzügyi válság nyomán jelentősen nehezebb lesz hitelhez jutni, az tovább rontja majd az építőipar kilátásait.

Az ágazat termelési volumene augusztusban 6,3 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 4,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A mostani adatok nem is számítanak az idei évben rossznak, áprilist leszámítva eddig csak nagyobb havi csökkenések voltak, az előző hónapban például 11,8 százalékos. Szezonálisan kiigazítva a termelés jelentősen, 3,8 százalékkal haladta meg az előző havit, ami viszont három hónap csökkenés után mutat újra élénkülést. Az év első nyolc hónapjában a termelés 10,2 százalékkal maradt el a 2007. azonos időszakitól, vagyis az előző két év csökkenését minden bizonnyal követi egy harmadik is.

A két építményfőcsoport termelése augusztusban ellentétesen alakult. Az épületek építésének volumene 14,1 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építéséé – ahová az útépítések is tartoznak ‑ 4,7 százalékkal magasabb volt a 2007. augusztusi alacsony bázisnál. Az építőipari termelés első nyolc havi 10,2 százalékos mérséklődéséhez ugyanakkor szinte egyforma részben járult hozzá a két kategória: az épületek építése 11,1 százalékkal, az egyéb építményeké 8,9 százalékkal csökkent. Mindez tehát azt mutatja, hogy a hónap során néhány nagyobb állami beruházás megindításától eltekintve alig történt valami az építések terén.

Ugyanezt a trendet vetítik előre a szerződésállományi adatok. Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 9,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya egyötödével csökkent, az egyéb építményeké 1,6 százalékkal emelkedett. Az augusztusban kötött szerződések volumene 5,4 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél. Ezen belül épületek építésére mintegy egyharmaddal kisebb, egyéb építményekre ellenben 38,1 százalékkal nagyobb volumenû új szerződést kötöttek. Ez utóbbi növekedés néhány jelentősebb, út-, autópálya-építésre és -felújításra kötött szerződésnek volt köszönhető – kommentálta az adatot a KSH.

Az év első nyolc hónapjában kötött szerződések volumene 10,4 százalékkal alacsonyabb volt a 2007. január–augusztusinál. Évkezdettől épületekre az előző év azonos időszakinál 31,7 százalékkal kisebb, egyéb építményekre 22,1 százalékkal nagyobb volumenû szerződést kötöttek, utóbbi az autópálya-építésre januárban, júliusban és augusztusban kötött nagy értékû szerződések eredménye.

(Forrás: www.vg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

Az európai logisztikai bérleti díjak mérsékelt növekedést mutatnak 2030-ig

More details
Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

Itt az első irodaház, amely bevezette a hulladékhő újrahasznosítását Lengyelországban

More details
Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

Új világrend AI-irányításban? Kína globális mesterséges intelligencia-testületet javasol

More details
Fontos változások a FOXPOST működésében

Fontos változások a FOXPOST működésében

More details
DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

DOGZ - Őszköszöntő Falkaséta, 2025. szeptember 13.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

Börgöndi Repülőnap, 2025. szeptember 14.

More details
CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. szeptember 5-13.

More details
Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

Nagyot nyerhetnek azok, akik jelenleg albérletben élnek

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője