2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Archívum

Bárkinél lehet gépi számlából adóhiány?

2008-01-31 473

A gépi számla befogadója is felelőssé tehető, ha a kibocsátó nem tudja igazolni a szoftver megfelelőségét – állítja a gépi számlás szoftverekkel foglalkozó Számadó Kft. közleménye. Az adószakértő szerint viszont újabb rémhírrel állunk szemben, ami a számlázás témájában szinte már megszokott.

Az adóhatóság szerint a Pénzügyminisztériumnak kellene nyilatkoznia, amire viszont még várni kell. Az ingyenes programok használatbavételét érintő változást a PM 47/2007 rendelet tette szükségessé, amely 2008. január 1.-től előírja, hogy minden vállalkozásnak, amely számítógépes szoftverrel állít elő számlát, a szoftver gyártójától a nevére szóló nyilatkozattal kell rendelkeznie arról, hogy az általa használt szoftver, illetve szoftververzió az éppen hatályos számlázási illetve adójogszabályoknak eleget tesz.

Gyártói nyilatkozat kell

A vállalkozás csak ennek a nyilatkozatnak a birtokában készíthet olyan számlát, amelyet az adóhatóság adóigazgatási bizonylatként elfogad – írja a a gépi számlás szoftverekkel foglalkozó Számadó Kft. közleménye, a hírt Oldal György adószakértő,  a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) elnökségi tagja is megerősítette, a rendelet vonatkozó része a keretben olvasható.

 A Számadó Kft. tapasztalatai szerint adóhatósági ellenőrzéskor nemcsak a vállalkozás által kibocsátott (bevételi) számlákat vizsgálják, hanem a befogadott (költség) számlákat is – folytatja a cég közleménye. Ennek során előfordulhat, hogy ha a számla kibocsátója nem igazolja a szoftver megfelelőségét, akkor a lekönyvelt szállítószámlákat az adóhatóság nem fogadja el, azt a könyvelésből kiemeli és ezáltal adóhiányt állapít meg.

A fenti rendelet értelmében az adóhatóság ilyen gyakorlatát 2008 január 1. után nem is lehet megtámadni, tehát a számla befogadója is felelőssé tehető a nem megfelelően kiállított számláért, így mindenkinek fokozottan figyelnie kell erre - olvasható a cég közleményében.

Félreértés lehet

Oldal György adószakértő szerint viszont félreértésről van szó, s nem vonják felelősségre azt, aki olyan gépi számlát fogadott be, amelynek kiállítója nem rendelkezik gyártói igazolással.  Abszurd is lenne, hiszen a befogadónak nincs módja az igazolást ellenőrizni.

Elképesztő adminisztrációs teher lenne minden egyes számlához még külön nyilatkozatokat gyártani. Éppen olyan rémhírrel állunk szemben, mint amikor elterjedt, hogy minden számlán a vevő adószámának is szerepelni kell, holott ez csak a fordított áfázásnál van így – mondta Oldal György.

Az adóhatóság a FigyelőNet megkeresésére elmondta: mivel a Pénzügyminisztérium hozta a rendeletet, tőlük kell állásfoglalást kérni az üggyel kapcsolatban. (Mint annyi mással kapcsolatban is.) Természetesen megkerestük a minisztériumot, s azonnal hírt adunk válaszukról, amint azt megkapjuk.

........................................................ 

A rendelet ominózus bekezdése

A számla kibocsátójának a számlázó program olyan  dokumentációjával kell rendelkeznie, amely biztosítja a program mûködésének ellenőrizhetőségét. A dokumentáció tartalmazza a program mûködésére, használatára vonatkozó részletes leírást, valamint a program készítője által a számla kibocsátójának címzett írásos nyilatkozatát arról, hogy az maradéktalanul megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

 

(Forrás: www.fn.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Az adatközpontok jövője Budapesten, 2025. szeptember 30.

Az adatközpontok jövője Budapesten, 2025. szeptember 30.

More details
HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

More details
Hasznos, vagy veszélyes? Kié a felelősség?

Hasznos, vagy veszélyes? Kié a felelősség?

More details
Bérlakás mint befektetés: a csökkenő hozamok ellenére még mindig megéri?

Bérlakás mint befektetés: a csökkenő hozamok ellenére még mindig megéri?

More details
A jövő logisztikájának öt megatrendje

A jövő logisztikájának öt megatrendje

More details
Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

Vagyonokat költünk arcszérumokra, de a testünk bőre csendben öregszik

More details
A digitális nomádok megszállják a turizmus fellegvárait

A digitális nomádok megszállják a turizmus fellegvárait

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője