2025. december 7., vasárnap - Ambrus

Archívum

Újabb járatot indít Sármellékről a Ryanair

2008-01-30 530

A tavaly indított londoni és frankfurti járata után március végétől Düsseldorfba is repül Sármellékről a Ryanair - jelentette be szerdán a légitársaság közép-európai értékesítési igazgatója a FlyBalaton repülőtéren.Tomasz Kulakowski elmondta: a Düsseldorftól 80 kilométerre nyugatra fekvő Weeze légikikötőjét hetente kétszer...

...szerdán és vasárnap lehet majd elérni a Balatonról március 30-a és október 22-e között.  A járatokra szerdától ötezer forintnál olcsóbb teljes árú jegyeket lehet foglalni - tette hozzá.A sármelléki sajtótájékoztatón az értékesítési vezető elmondta: 2007-ben már a legnagyobb európai légitársasággá vált a Ryanair, amely több mint 50 millió utast szállított a kontinensen. Az idén már 60 millió utasra számítanak 26 ország 138 repülőteréről, 628 útvonalon.

A Ryanair értékesítési vezetője az MTI kérdésére válaszolva elmondta: tavaly a heti három londoni járattal 40 ezer, a nyári szezonban közlekedő frankfurtival 20 ezer utasra számítottak, és teljesítették is a terveiket. A London-Stansted járat azóta is folyamatos, Frankfurt-Hahnba pedig heti három alkalommal április 15-től indul újból járat. A Düsseldorf-Weeze járattól újabb 15 ezer utast remélnek a nyugat-magyarországi régióban, ahová így együttesen várhatóan 75 ezer utast repítenek.

A sármelléki FlyBalaton repülőterén az elmúlt évben több mint 105 ezer utas fordult meg, a 2006-os közel 64 ezres utasszámmal szemben. A nyugat-balatoni légi kikötőben az idén szeretnék elérni a 200 ezres forgalmat.

(Forrás: www.mfor.hu )

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

Akár harmadára is csökkenthető az energiaköltség a magyar fejlesztésű LED-rendszerrel

More details
DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

DOGZ Mikulás Falkaséta, 2025. december 6.

More details
Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

Az Allianz-Țiriac eladta két korábbi bukaresti székházát

More details
A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

A pozsonyi irodapiac stabil bérleti díjakat és alacsony új kínálatot mutat

More details
Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

Virtuális ember elsőként szólította meg Magyarországon a közönséget

More details
60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

60 filmmel áll starthoz a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

More details
ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

ÉVOSZ konjunktúrafelmérés: mi vár az építőiparra 2026-ban?

More details
Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

Mesét mond a Zaczytani.org Alapítvány és a Prologis arról, hogy a legnagyobb erő az együttműködésben rejlik

More details
Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

Happy Wonderland, az ország egyetlen adventi vidámparkja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője