2026. június 12., péntek - Villő

Archívum

16. Budapesti Építészeti Filmnapok, 2024. március 7-10.

2024-03-08 335

Üdvözlünk benneteket a 16. Budapesti Építészeti Filmnapokon! Idén frissített csapattal vágtunk neki a fesztivál szervezésének. Az új tagok képviseletében  szeretnénk köszönetet mondani a korábbi fesztiválok szervezőcsapatainak, akik az eseményt jelenlegi ismertségére és rangjára emelték. Értékteremtő munkájuk említése külön jelentőséggel bír azáltal, hogy ebben az évben az emberi történetekre fókuszálunk, mottónk: „People behind”. 

Ahogy egy épület vagy egy város születik, a mögöttük álló elhivatott lelkek és kreatív elmék gyakran háttérben maradnak. Annak felfedezésére invitálunk benneteket, ami az építészeti alkotómunka bonyolult rendszerében az építészeket, urbanistákat, építőmunkásokat és aktivistákat kezdettől inspirálja – azokat az embereket, akik a fejlődés mozgatórugói. A folyamatok mélyére tekintve rájövünk, hogy nemcsak a végeredmény értékes, maga az alkotó is inspirációforrás. Sorsok, karrierutak és szenvedélyek kerülnek középpontba, amelyek formálják fizikai környezetünket.

Örömmel osztunk meg veletek több magyar alkotást is a programban, magyar rendezők, vagy magyar gyártócégek munkáit. A fesztivál célja minél több hazai filmest az építészet és urbanisztika témái felé irányítani, hogy alkotásaikat büszkén mutathassuk be a jövőben.

A jó építészet túlmutat falak felhúzásán. Magát az életet tervezzük meg, legjobb tudásunk szerint. A szépség nemcsak az anyagokban rejlik, hanem azokban az emberekben is, akikkel együtt dolgozunk, és akik használják az épületet.”

– Frank Lloyd Wright

Ebben a szellemben hívunk mindenkit egy izgalmas utazásra egymás történeteibe. Házban laksz? Szereted a filmeket? Gyere, és ismerd meg az embereket a háttérben! Jó filmnézést, élményekben gazdag fesztivált kívánunk!

Szeretettel, a szervezők

https://filmnapok.kek.org.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője