2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Száz ingyenes koncertet ad a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

2023-09-27 624

A 2023-as év különleges időszak a Nemzeti Filharmonikus Zenekar életében, hiszen idén ünneplik fennállásuk 100. évfordulóját. A zenekar koncertsorozattal lepi meg közönségét: országszerte pontosan száz helyszínen száz koncertet adnak ingyenesen a zenekar művészei.

 A koncertsorozat azért is rendkívüli, mert egy filharmonikus zenekar létszámának köszönhetően nem tud mindenhová eljutni, különösképpen nem kisebb településekre. A budapestiek előnyben vannak, mert számukra könnyen megközelíthetőek az egyes koncerthelyszínek, mint például a Vigadó, a Müpa vagy a Zeneakadémia. Vidéken azonban korlátozottak a lehetőségek egy közel 100 tagú zenekar befogadására. Annak érdekében, hogy a zene öröme és szépsége eljusson a kisebb településekre is, több kis kamaraegyüttesre osztották a zenekart.

A jubileumi kamarakoncert-sorozat szeptember végi helyszínei között találjuk többek között Edelényt, Miskolcot, Eger és Makó városát. Az októberi helyszínek között megtalálható lesz a történelmi múlttal rendelkező Balatonfüred, Sárvár, Veszprém, Pécs, Keszthely és Tata. De olyan kisebb településeken is felcsendülnek a klasszikus dallamok, mint Pély, Apc, Aszófő vagy Bácsborsod.

Novemberben két bencés apátság is helyszínt biztosít ahhoz, hogy felcsendülhessenek Csajkovszkij, Mozart, Vivaldi, Haydn vagy Johann Strauss művei.

További információk a Nemzeti Filharmonikus Zenekar oldalán találhatóak.

I Forrás: turizmus.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője