2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállítása

2022-04-09 964

Bosch művészete minden próbát kiállt, elismerése minden korszakot túlélt, csekély számú fennmaradt alkotása előtt évente milliók tolonganak a világ legrangosabb múzeumaiban – mondta el a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel szombattól látható kiállításának pénteki ünnepélyes megnyitóján a köztársasági elnök.

Áder János a németalföldi mester művészetéről szólva elmondta, hogy a 21. századi nézőre több mint 500 év távlatából is elemi erővel hat ez a képi tobzódás. „Időtlensége azt jelenti, hogy a kortársainak adott képi rejtvényeken ma is törhetjük a fejünket” – fogalmazott.

Bosch zseni. Ahogy Leonardo da Vinci, Botticelli, Rembrandt, Caravaggio, Monet, Cezanne, Van Gogh. Fantasztikus élmény, hogy mindannyiuk műveivel találkozhattunk az elmúlt évek során itt, a Szépművészeti Múzeum nagyszabású, lenyűgöző tárlatain
– emlékeztetett az államfő.

Mint hangsúlyozta, az utóbbi fél évszázad talán legnagyobb szabású Hieronymus Bosch-kiállítása nyílik meg most Budapesten.

Többek között Párizsból, Bostonból, Madridból, Berlinből, Frankfurtból és Rotterdamból érkeztek eredeti remekművek, ezeket egészítik ki a csatlakozó kortársak, a mester műhelyéből kikerült alkotások, a megértést segítő illusztrációk, grafikák és nívós másolatok – közölte.

A fennmaradt életműnek csaknem a fele, tíz saját kezű Bosch-kép került fel a falakra: Keresztelő Szent János a pusztában, Szent János evangélista Patmosz szigetén, a gyermek Jézus anyja ölében vagy Szent Kristóf vállán, a felnőtt Názáreti Pilátus előtt, de feltűnik a Bolondok hajója is – méltatta a tárlatot Áder János.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, hogy korszakalkotó tárlat nyílhat meg, amely nemcsak Közép-Európa valaha volt legnagyobb kiállítása Bosch műveiből, hanem az egész nemzetközi múzeumi világot tekintve is az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb Bosch-tárlata.

Mint hozzátette, a kiállítás megvalósítását csaknem félszáz nagy tekintélyű köz- és magángyűjtmény segítette kiemelkedő értékű kölcsönzésekkel.

Nagyszabású Bosch-kiállítást bemutatni szinte lehetetlen küldetésnek tűnt, a megvalósulásban azonban nagy szerepet játszott a Tóth Bernadett kurátor által kidolgozott kiállítási koncepció, amely meg tudott győzni számos nagy kölcsönző intézményt – tekintett vissza a főigazgató.

Larry Silver művészettörténész, a Pennsylvania Egyetem professzor emeritusa arról szólt, hogy a Szépművészeti Múzeum kiváló németalföldi gyűjteménnyel rendelkezik, többek között Bosch Földi gyönyörök kertje című festményének legkorábbi másolatával, emellett nagy hagyománya van itt a németalföldi képzőművészet kutatásának is.

Az amerikai szakember kiemelte: a most nyíló kiállítás új mérföldkövet jelent a Bosch-kutatásban.

Ez a tárlat nagyban hozzájárul Hieronymus Bosch rejtélyes világának feltárásához. Ennek érdekében bemutat néhány festett kéziratot, grafikát, szobrot, amelyek Bosch invencióinak alapját képezhették, de Bosch munkáinak közvetlen másolatait és a következő generációk feldolgozásait is – méltatta a koncepciót Larry Silver, hozzátéve: „diadalmas kiállítás ez mind Budapest, mind Bosch számára”.

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy a kiállítás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében valósul meg. Bosch a végtelen emberi kíváncsiság művésze: látásmódja egyedi és utánozhatatlan, részletgazdag univerzuma semmivel össze nem téveszthető; lehetne korunk művésze is – jegyezte meg.

Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a pénzintézet nem csupán az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-kiállításának főtámogatója, hanem a múzeum stratégiai partnere.

A mintegy kilencven műtárgyat – köztük Hieronymus Bosch tíz saját kezű festményét és több rajzát – felvonultató tárlat szombattól július 17-ig látható a Szépművészeti Múzeumban.

| Forrás: MTI, hirado.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője