2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Hibrid munkarendre állt át az SAP

2021-10-15 810

A cég budapesti irodáiban a dolgozók és vezetőik közösen alakíthatják ki, hogy az irodából, vagy akár teljes egészében otthonról szeretnék-e folytatni a munkát. Ennek megfelelően alakították át a mindennapi működést és rendezte át a vállalat a munkakörnyezetet is az egyes épületekben. Az új Flex Work modell és a szabad választás rendszere nem érintette a személyes juttatásokat, így például a céges autóhasználatot sem.

A legtöbb nagyvállalatnál – így az SAP-nál is – már a koronavírus előtti időkben is a mindennapok részét képezte az otthoni munka, a dolgozók jellemzően heti egy-két napon választhatták a távoli munkavégzést, ha az a munkakörükből fakadóan megoldható volt. A koronavírus hatására sok vállalat teljesen átalakította a munkarendet, az SAP Hungary szinte egyik napról a másikra állt át teljes egészében otthoni munkára. A gyors váltást többek között az is lehetővé tette, hogy a vállalat már korábban, 2018-ban elindította saját programjának előkészítését, amellyel a változó munkahelyi igényeket próbálta kiszolgálni úgy, hogy ez az üzleti elvárásoknak is megfeleljen.

Az elmúlt hónapokban végzett felmérésekből kiderült, hogy a vállalat dolgozói továbbra is az otthoni munkavégzés mellett teszik le voksukat, erre a vállalatnál bizonyos esetekben akár 100%-ban is lehetőség van. A távmunka mellett szól, hogy a belső felmérések szerint a home office nem okozott visszaesést a hatékonyságban. A munkavállalók egy része már jelenleg is kizárólag otthonról dolgozik, legnagyobb előnyként az utazással járó stressz és időveszteség megspórolását, az egyéni időbeosztást és a maximális koncentrációt nevezték meg. Az összes munkavállaló tekintetében elmondható, hogy átlagosan csak munkaidejük ötödét szeretnék az irodában tölteni, amit főként kollaborációval, közös ötletelésekkel és a munkahelyi kapcsolatok ápolásával szeretnének tölteni. Az otthon dolgozók csaknem 70 százaléka hiányolta a nem munkához kapcsolódó beszélgetéseket, szintén ennyien pedig a rendszeres közös étkezéseket, illetve a személyes együttműködés lehetőségét. Az eredmények elemzése és az alapos tervezés után a cég 2021 harmadik negyedévében vezette be új Flex Work modelljét, amely a munkavállalókat helyezi középpontba és ezzel nagy szabadságot biztosít számukra.

Az új modell bevezetése mellett a cég arra is figyelmet fordít, hogy a változáskezeléshez a dolgozók és a vezetők is megkapjanak minden segítséget. “Az új hibrid modellhez igazodnia kell a vállalati kultúrának is, a vezetők számára megváltozik a feladatkiosztás és számonkérés rendszere, más vezetői stílust, és másfajta kommunikációt kell alkalmazniuk. A dolgozók számára a csapatösszetartás, az egymástól tanulás, az információátadás hatékony működtetése jelenthet új kihívást. A tér és a szabályok átalakításával párhuzamosan az új munkarendhez szükséges vezetői és dolgozói készségek elsajátítását célzó képzéseket és tréningeket indítottunk” - mondta el Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.

A teljes cikk: Hibrid munkarendre állt át az SAP

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details
Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

Fesztiválbolt és élményközpont: újabb három éven át Auchan lesz az EFOTT-on

More details
Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

Friss stratégiával, arculattal és új irodával lép szintet a DVM

More details
Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

Az északi hűsölés az új nyári trend a magyar utazók körében

More details
Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

Élethosszig tartó mozgás a „beach body” helyett

More details
Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

Gyógyvizes kutyás strandot terveznek Mezőkövesden

More details
Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője