2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Már az újépítésűek árán kínálják a használt ingatlanokat

2021-09-02 406

Lendületesen tovább emelkedtek az árak a XIII. kerület ingatlanpiacán az elmúlt egy évben, mind az újépítésűeknél, mind a használt lakásoknál, ami a szakértő szerint elsősorban az állami támogatásoknak köszönhető.

A járvány hónapjai ugyan a korábbinál visszafogottabb keresletet és kínálatot hoztak a XIII. kerület ingatlanpiacán is – hiszen mindenki bizonytalanná vált a jövőt illetően -, azonban a feloldás után gyorsan rendeződött a helyzet és megkezdődött a növekedés. Ez nem csak a keresletre és a kínálatra, hanem az árakra is igaz, melyek Tóth Viktória, a Balla Ingatlan XIII. kerületi irodájának vezetője szerint minimum 10-15 százalékkal emelkedtek.

Az újépítésű ingatlanoknál az árak emelkedése követte az építőanyagok és a kivitelezés árainak emelkedését, miközben a használt ingatlanok árai szinte felzárkóztak az újépítésűek négyzetméteráraihoz, így “már-már irreális négyzetméteráron szeretnék a tulajdonosok értékesíteni” a lakásaikat - jegyezte meg a szakértő, aki szerint az áremelkedési folyamatot jórészt az állam által nyújtott lakásvásárlási támogatások mozgatják.


Fenyő- fűrészárura van szüksége? A turai fatelepközvetlen raktárkészletről szolgálja ki vásárlóit! Részletekért kérem, kattintson ide!
 
Szarufa | gerenda | ragasztott gerenda


A jelentős áremelkedés hatására a legkeresettebb ingatlantípusok körében mintegy 850 ezer és 2 millió forint közötti négyzetméterárak alakultak ki a XIII. kerületben. Előbbi a használt ingatlanok esetében érvényes, melyeknél 850-930 ezer forintos értékesítési árra számíthatnak a tulajdonosok. Millió forint feletti négyzetméterárak az újépítésűeknél jelennek meg, melyek nem is alkuképesek, vagyis, ha beruházó az eladó, akkor a hirdetési ár egyben az értékesítési ár is.

Az alku mértéke egyébként a használt ingatlanoknál is csökkenni látszik, átlagosan 2-5 százalékról beszélhetünk, de az ingatlanközvetítő megfigyelései szerint egyre több a hirdetési áron történő értékesítés.

Azt ugyanakkor nem lehet állítani, hogy a vevők kapkodnának a lakásokért: az értékesítési idő is egyre hosszabb, mivel a tulajdonosok kitartják a magas árakat. Így ma már átlagosan is 6-12 hónapra nyúlik egy ingatlan értékesítési ideje, mert ilyen időintervallumra van szükség, mire a tulajdonosok belátják, hogy nem a megfelelő árat határozták meg az indulásnál.

A legkeresettebbek egyébként a kerületben a másfél-kétszobás, erkélyes vagy teraszos ingatlanok, de a három-négyszobás, dupla komfortos lakásokat is szeretik a vevők. A befektetők inkább a kisebb, felújítandó ingatlanokat keresik, habár ragaszkodnak a nyomott áron történő vásárláshoz. A külföldiek pedig most inkább eladni szeretnének, mint vásárolni - tette hozzá Tóth Viktória.

A magyarok egy jelentős része természetesen hitelre akar vásárolni, ők a szakértő szavai szerint a “bevállalós, lelkes fiatalok”, ugyanakkor a vevőknek van egy olyan rétege is, mely ilyen szempontból meglehetősen óvatosnak tűnik. Mindenesetre a Balla Ingatlan kerületi irodájának hitelközvetítéseinél 3-50 millió forint közötti hitelösszegek jelentek meg az elmúlt hónapokban.

Aki nem tud ingatlan venni, az bérelhet, annál is inkább, mivel a bérlakások piacán hatalmas kínálat alakult ki. A bérleti díjak 100 ezer forintnál indulnak a kerületben, és minden típusból bőségesen lehet válogatni. Az árakat természetesen az elhelyezkedés, adottságok, minőség határozza meg, és a felső határ “a csillagos ég” - fogalmazott a szakértő.

Ami pedig a jövőt illeti, Tóth Viktória szerint az újépítésű lakásoknál további áremelkedésre lehet számítani, amennyiben az építőanyagárak és a kivitelezési költségek tovább emelkednek, ugyanakkor a használt lakások piacán bekövetkezhet némi “normalizálódás”, ugyanis a tulajdonosok már olyan árat szeretnének kapni az eladó ingatlanaikért, amennyiért az újépítésű lakásokat kínálják. Ezen az áron viszont nem feltétlenül lesz vevő a lakásaikra, ha újat is vásárolhatnak ugyanennyiért.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

More details
A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője