2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Pozitívan fogadták az MNB beharangozott Zöldotthon programját a lakásépítő cégek

2021-07-12 364

Egyelőre nem minden új lakást, de a kínálat egyre nagyobb részét meg lehet majd vásárolni az októberben startoló Zöldotthon program hitelével, amit a családtámogatási rendszer fontos kiegészítőjének tartanak a lakásfejlesztők - írja a Világgazdaság.

Pozitívan fogadták – érthető okokból – az MNB 2,5 százalékos hitelkamattal beharangozott Zöldotthon programját a lakásépítő cégek, mivel azzal az utóbbi időben kiemelten támogatott családok mellett a gyereket még nem vagy már nem vállalók és nem nevelők, valamint a gyermektelen egyedülállók, azaz nem csak a családosok élhetnek lakásvásárlás során. A valódi keresletbővítő hatás mellett a kínálat fokozatosan tud kiépülni, ugyanis a várhatóan októbertől felvehető zöldhitelt kizárólag a legalább BB energetikai besorolású új építésű lakások megvásárlásához lehet – maximum 70 millió forint értékben – felhasználni.

A jelenleg megvásárolható és azonnal költözhető budapesti új építésű lakások 60 százaléka azonban még csak CC energiatanúsítvánnyal rendelkezik, 22 százalékuk kapott BB, a 18 százalékuk pedig AA vagy még annál is jobb minősítést a tanúsítás során – tudta meg a Világgazdaság a Budapesti Lakáspiaci Riport projektfelelősétől, az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont elemzőjétől, Sápi Zoltántól. A most épülő vagy tervezett projektekben megvásárolható lakások túlnyomó többségében, konkrétan a 82 százalékában már megújuló energiaforrásból származó energiát is felhasználnak, ami jelzi, hogy ezek a lakások legalább a BB szintet célozzák meg – tette hozzá a szakértő.

IllusztrációFotó: Csudai Sándor - Origo

Nem véletlenül halasztották el jövő nyárra – több lépcsőben – a közel nulla energiaigényre kötelezést az új építésű lakások esetében. 2020 végén használatbavételi boomot okozott az akkor még 2021. január elsejétől megjelölt határidő, amit el kellett halasztani, miután az épülő lakások egy részét nem tudták volna átadni a fejlesztők, mert azok nem érték volna el a BB szintet.

Az olló hamarosan bezárul, jövő nyártól ugyanis a Zöldotthon program által támogatott, legalább BB energetikai besorolásnak megfelelő lakásokat lehet csak átadni. Az arány fokozatosan és folyamatosan nő, a most induló projektek között már aligha lehet gyengébb teljesítményű. A Cordiánál is örömmel fogadták a programot, hiszen a vállalat lakáskínálatának 70 százaléka már most olyan épületben található, amely meg fog felelni a követelményeknek, továbbá az összes jövőben indítandó projekt lakóépületének mindegyike ilyen már – válaszolta kérdésünkre a társaság vezérigazgatója, Földi Tibor. A Cordia eddigi fejlesztéseiben összességében a vevők harmada fedezte hitelből a vételár kisebb-nagyobb részét.

A vezérigazgató várakozásai szerint a hitel igénybevételével vásárló vevők aránya emelkedik majd a Zöldotthon program hatására, hiszen – mint fogalmazott – olyan kedvezményes, biztonságos hitelkonstrukcióról van szó, amelynek nincs sem kamat-, sem árfolyamkockázata.

A hitel fontos kiegészítője lehet a családtámogatási rendszernek, és erős támaszt nyújthat a keresletnek, különösen akkor, ha a kamatok emelkedésnek indulnak – vélekedik Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property Zrt. vezérigazgatója. Vevőik nagyjából fele vásárol hitelből, a jövőben várhatóan valamivel többen fognak, mert az építőanyagok már olyan mértékben drágulnak, amit nem tudnak kigazdálkodni a fejlesztők. Nagygyörgy Tibor szerint év végéig a két számjegyű lakásár-emelkedés sem zárható ki, projektenként eltérő ütemezésben és léptékben. Ahol az előértékesítés még nem éri el a szükséges hányadot, ott fokozatosan, ahol már elérte, ott két-három nagyobb lépésben fogják a fejlesztők emelni az árakat a kivitelezési költségszinthez igazodva.

A kedvező új hitel az áremelkedés hatását is tompítja, ezért is nagyon jó időpontban jelenik meg a piacon.

Az alacsony és fix kamatozású zöldhitel – mint azt Kricsfalussy Tamás, a Metrodom csoport értékesítési igazgatója a Világgazdaságnak kifejtette – egyetlen problémája, hogy csak elkészült lakásokhoz lehet felvenni, a hitelszerződést csak azokra kötik meg a bankok, ami szűkíti a lehetőségeket. A kész lakások kínálata folyamatosan szűkül, bár több mint hétezer lakás van fejlesztés alatt, 1200 körül lehet az elkészültek száma. Az értékesítési igazgató valószínűnek tartja, hogy a bankok fognak változtatni a hitelezési gyakorlatukon, mert érdeklődőkből biztosan nem lesz hiány, a vásárlók szívesen élnek majd a hitel lehetőségével, ha tudnak.

 

I Forrás: origo.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője