2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Archívum

Nehéz éven van túl a Szegedi Rendezvényközpont

2021-06-22 503

Jelentős veszteséggel zárta a tavalyi évet a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. A koronavírus-­járvány miatt szinte minden létesítményüket be kellett zárni, és elmaradt a tavalyi Szegedi Ifjúsági Napok is. Egy pályázat segített valamennyit a pénzügyi helyzeten.

Nehéz éve volt tavaly a szegedi önkormányzat szinte mindegyik cégének a koronavírus-­járvány miatt. Így harmincegymillió forintos vesztesége lett a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft.-nek – derül ki a tavalyi évről szóló beszámolójukból. A cég csak azon bukott 31 millió forintot, hogy belekezdtek a Szegedi Ifjúsági Napok szervezésébe, de azt végül nem lehetett megrendezni. Az előre megváltott jegyek árát egyébként visszafizették, vagy átírták az időpontot az idei fesztiválra. Az árbevétel hatalmasat zuhant. 2019-ben még 686 millió, tavaly pedig csak 149 millió forint volt, a különbség jóval több mint 500 millió forint.

A beszámolóban emlékeztettek arra is, hogy tulajdonképpen alig volt nyitva az IH rendezvényközpont, a Belvárosi mozi és a D2 is.

A cégnek egy kis segítség volt a gazdálkodásában, hogy pályázaton nyertek csaknem 580 millió forintot, és az önkormányzat is támogatta saját vállalkozását 316 millió forinttal. Mivel a tevékenységek gyakorlatilag álltak, így költeni is kevesebbet kellett. 2019-ben még 782 millió forint volt az úgynevezett anyagjellegű ráfordítás, tavaly pedig már csak valamivel több mint 280 millió.

A cégnél összesen 108 ember dolgozott, közülük hatan közfoglalkoztatottak voltak. Személyi jellegű költségekre 345 millió forint ment el, ami 45 millióval kevesebb mint az azt megelőző évben.
A Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. az a cég, amelyik minden évben közli a beszerzéseit is, a legkisebbtől a legnagyobbig. Ebből a részből lehet tudni például azt, hogy tavaly 1794 forintért vettek szélvédőmosót és 1181 forintért egy ollót. Ezenkívül pedig idénre előfizettek a Délmagyarországra is.


(Forrás: www.delmagyar.hu)

 
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője