2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

A világelsők közé kerülhet Magyarország az elektromos autók akkumulátorainak exportjában

2020-12-15 490

Új gyárat épít Gödöllőn a dél-koreai Iljin Materials 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Első ütemben egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnok jön létre, amely évente mintegy 10 ezer tonna, elektromos akkumulátorok gyártáshoz szükséges rézfólia-kapacitással rendelkezik majd. Ez a beruházás a vállalat Magyarországra vonatkozó terveinek első fázisa - fejtette ki Szijjártó Péter. Magyarországon az elektromos autókhoz szükséges akkumulátor gyártása nagy erőkkel zajlik, sőt

koreai beruházóknak köszönhetően a világ legnagyobb kapacitásai épültek fel az országban.

Az Iljin Materials azért is érkezik az országba, mert a Samsung SDI egyre növeli magyarországi gyártó kapacitását, és szükségük van a vállalat termékeire - tette hozzá.

A miniszter emlékeztetett: új világgazdasági korszakba lépünk, ez elementáris erejű versennyel kezdődik, amelyben a beruházások "aranyat érnek". Ez egy olyan verseny, amelyben minden beruházásért meg kell küzdeni, hiszen a gazdasági kapacitások globális újraelosztása zajlik.

2019-ben tíz elektromos autóipari beruházás érkezett Magyarországra, az idén a világjárvány ellenére pedig ez már a nyolcadik - mutatott rá Szijjártó Péter, kijelentve:

Magyarország a világon tizedik helyen áll az elektromos akkumulátorok exportálásában, és ha így folytatódik a beruházások üteme, akkor az első öt közé kerülés is reális cél lehet.

Kim Byoung Chan, az Iljin Materials ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy Magyarország egyre inkább az elektromobolitás központjává válik Európában, és az Iljin Materials csúcstechnológiával szeretne élen járni ebben a növekedésben.

A teljes cikk: infostart.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője