2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Prímán halad a külföldi boltok kiszorítása Magyarországról – csak nem, ahogy Lázár gondolta

2020-12-14 893

A kiskereskedelem egyre koncentráltabbá válik, csökken a vállalkozások és az üzletek száma. Összességében a hazai részesedés nő, különösen a ruhaboltok, könyvesboltok, számítástechnikai üzletek területén. Az élelmiszer kiskereskedelemben azonban ennek fordítottja igaz. A kormány régóta beszél a kisker-multik kiszorításáról – amit nehéz lenne kivitelezni, és a párt olyan sokat nem is nyerne vele.

A Fidesz hatalomra kerülése, 2010 vége és 2019 vége között a kiskereskedelemben jelentősen nőtt a hazai tulajdonarány. Vagyis ha a kormány jövőbeli tervei között valóban szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása – ahogy Lázár János mondta – akkor a jelek szerint minden sínen van. Lázár szerint „kell, hogy legyen magyar nemzeti kiskereskedelem” – a volt kancelláriaminiszter kívánsága máris valóra van válva, sőt egyre inkább valóra válik.

Kilenc év alatt egész pontosan 43 százalékkal csökkent a többségében külföldi tulajdonban álló kiskereskedelmi vállalkozások száma Magyarországon, üzleteik száma pedig 27 százalékkal lett kisebb. Eközben az összes vállalkozás és üzlet (vagyis a hazai tulajdonúakat is beleértve) száma csak 17 százalékkal csökkent – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

A teljes cikk: Prímán halad a külföldi boltok kiszorítása Magyarországról – csak nem, ahogy Lázár gondolta

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

CEE és Ibéria: Európa ipari átalakulásának mozgatórugói

More details
Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

Mennyire használják tudatosan az AI-t a magyar munkavállalók?

More details
Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

Mennyibe kerül egy szoftverhiba, ha túl későn derül ki?

More details
A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

A fő metróállomások környékére összpontosul a kereslet, miközben csökken a prágai irodák üresedése

More details
Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

Európa demográfiai törésvonala átírja a lakóingatlan-piac jövőjét

More details
Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

Bővül a WING irodaportfóliója: megvásárolta a Capital Square-t

More details
Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

Munkahelyi szűrőprogrammal segít a Prologis

More details
Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

Most érdemes ingatlant venni Dubajban, de nem azért, mint gondolná

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője