2025. szeptember 12., péntek - Mária

Archívum

Az arcfelismerő rendszerek is kezdenek hozzászokni a maszkviseléshez

2020-12-09 800

Az algoritmusok egyre ügyesebbek, nyár óta is hatalmasat fejlődött a pontosságuk. Senkit sem ért meglepetésként, hogy az arcfelismerő rendszerek számára kihívás a maszkviselés: ha az orrot és a szájat eltakarjuk, sokkal nehezebb dolga van a mesterséges intelligenciának is a személyazonosság megállapításában. 

Az amerikai Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézet (NIST) múlt héten publikált elemzése mintegy 150 algoritmus hibarátáját figyelve azonban arra a következtetésre jutott, hogy ma már nem akkora ez a kihívás a programok előtt, mint amilyennek eleinte tűnt.

Az NIST folyamatosan vizsgálja a kereskedők által önkéntesen, egy program keretében benyújtott algoritmusok sikerességét, az adatokat is rendszeresen publikálva. Az NIST a hamis meg nem egyezési arányokat vizsgálja, azaz arra figyel oda, hányszor fut végig a rendszerben ugyanaz az arc anélkül, hogy a szoftver jelezné az egyezést. Az első jelentést még júliusban tették közzé a témakörben a The Verge cikke szerint, nem túl rózsás eredménnyel. Az egyes algoritmusoknál tapasztalt

hamis meg nem egyezési arány 5 és 50 százalék közt alakult

a maszkviselők körében.

Azóta sok idejük volt a fejlesztőknek az algoritmusokon dolgozni. Maszk nélküli arcokkal a legeredményesebb algoritmus hamis meg nem egyezési rátája 0,3 százalék, ami sokat takaró maszk esetében korábban jóval magasabb volt.

"Bár néhány, a pandémia előtti időkből származó algoritmus még mindig a legpontosabban dolgozók közt van maszkot viselő emberek esetében is, egyes fejlesztők a pandémia idején létrehozott algoritmusai figyelemre méltó fejlődésen mentek át és mára a legjobbak között találhatók" – olvasható a jelentésben.

Ez bizonyítja a tény, miszerint a legjobban teljesítő rendszerek közt akad nyolc olyan is, melynek

hamis meg nem egyezési rátája mindössze 0,05 százalékos.

Ezek közül hatot azután kezdtek el fejleszteni, hogy a júliusi összehasonlítás megjelent.

A kutatást annak bizonyos tulajdonságaival kell ugyanakkor értékelni: míg a fedetlen arcok esetében valós útlevél- és vízumfotókat használtak föl, a maszkkal eltakart arcokra csak digitálisan montíroztak rá sebészi maszkot annak érdekében, hogy egységesen tudják mérni az algoritmusok eredményességét. Az ennyiből is kiderült, hogy minél magasabbra húzva viseli valaki a maszkot, annál nehezebb az algoritmus dolga, viszont a viselés módja, a maszk színe, textúrája, szabása és az annál használt rögzítőfülek esetleges hatásai nem voltak így megfigyelhetők.

(Forrás: infostart.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője