2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Nagyon sok budapesti járatot törölnek, megszorítások jönnek a Budapest Airportnál

2020-09-08 249

A Budapest Airport az év hátralévő részében várható járattörlések és utasszámcsökkenés miatt újraszámolta a 3 hónappal ezelőtt kiadott éves prognózisát. Az új előrejelzés szerint az idei utasszám a tervezett maximum egyharmada lesz idén, ami 5,5 millió utast jelent - derül ki a Budapest Airport hétfői közleményéből.

A következő napokban jelentős mennyiségű járat törlését jelenthetik be, és várhatóan a hét második felére alakul ki az a végleges menetrend, amely a rendelet érvényességéig elérhető lesz Budapestről.

Mint írják, a Budapest Airport a tavalyi utasforgalmi rekord után idén újabb rekord évre számított, több mint 17 millió utassal. Ehhez képest a repülőtér augusztus végéig összesen csak 3,5 millió utast kezelt, szemben a tavaly augusztus végéig fogadott 10,6 millió utassal. Az áprilisi mélypont után - lassú emelkedést követően - augusztusban az utasszám elérte a 393 665 főt, azonban ez is messze elmarad a tavaly augusztusi 1,6 milliós utasszámtól.

A kormány által bejelentett beutazási korlátozások várhatóan hasonlóképpen fogják befolyásolni az utasforgalmat, mint ahogyan az március közepe és június között történt. A Wizz Air és a Ryanair már bejelentette járattörléseit a következő időszakra, a többi légitársaság pedig a napokban dönt a menetrend újra tervezéséről és járataik törléséről.

A légitársaságokkal folytatott megbeszélések alapján a Budapest Airport úgy látja, hogy a következő napokban jelentős mennyiségű járat törlését jelenthetik be,

és várhatóan a hét második felére alakul ki az a végleges menetrend, amely a rendelet érvényességéig elérhető lesz Budapestről. Várhatóan főképp a nagy európai csomópontokba – London, Berlin, Párizs, stb. – indulnak majd ezt követően is járatok, hogy a rendelet által engedélyezett üzleti utasforgalmat ki tudják szolgálni.

A várható járattörlések és utasszámcsökkenés alapján a Budapest Airport arra számít, hogy a következő időszakban legfeljebb napi 3000 utas várható, az ilyenkor szokásos napi 45-50 000 helyett. Ezért az idei éves utasszám a tervezett maximum egyharmada, legfeljebb 5,5 millió utas lehet idén.

A teljes cikk: Nagyon sok budapesti járatot törölnek, megszorítások jönnek a Budapest Airportnál

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője