Fontos hogy beszéljünk egy kirívó jelenségről ez pedig a kínai diplomácia. Kétségkívül évtizedek alatt szerzett tapasztalatuk és rugalmasságuk is hozzájárul ahhoz, hogyan kell a megfelelő stratégiákat a megfelelő helyeken és időben kiaknázni. Egy diktatúra fennmaradását a hatósági terror és az előnyös feltételeket biztosító szövetségbe való tagozódás mellett az államilag menedzselt üzleti élet is szavatolja, melynek feladata a külföldi országok által birtokolt erőforrások kitermelését, feldolgozását, forgalmazását lebonyolító gazdaság szerkezetébe való beágyazódás, s annak kiszervezése minden javaival együtt Peking számára.

Kína tudvalevően egy elszigetelt regionális nagyhatalom Kelet-Ázsiában, s tudvalevő az is, hogy a környező államok jelentős része mind-mind területi követeléseket támaszt felé, több állammal pedig, mind például Indiával, Japánnal, Tajvannal, Indiával, Dél-Koreával ellenséges viszonyt ápol, a múlt századi háborúvá fajult konfliktusok emlékét nem feledve.

Kínának egyetlen lehetősége maradt, a gazdasági expanzió, melyet államilag szubvencionált vállalatok és azok részvényesei, befektetői, és munkásai bonyolítanak le, s nem vitás hogy előbb-utóbb a békésnek tűnő gazdasági terjeszkedés a katonai expanzió szintjére fog emelkedni.

Pekingi „üzletemberek” világszerte vásárolnak részvényeket, szállnak be befektetőként kulcsfontosságú beruházásokba, telepítik ki külföldre han-kínai munkások százezreit, millióit, s rengeteg valutát ölnek abba, hogy lakótelepek, ipartelepek épüljenek számukra a lokális erőforrásokat kiaknázva, üzenve a potenciális célországnak, hogy itt nem csupán egy szimpla beruházásról van szó, amelyben társfinanszírozóként, társbefektetőként, társtulajdonosként részt vesz a kínai üzletfél, hanem egy hosszan tartó beágyazódásról, melynek része lesz a helyi gazdaság minden tőkéjének és vállalatainak kiszervezése a kínai állam számára.

A teljes cikk: Gazdasági gyarmatosítás: hogyan ássák alá a kínai kommunisták a nyugati világrendet?