2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Új utak épülnek a gödi Samsung gyárhoz

2020-08-10 961

Tervezőt keres a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a gödi Samsung gyár körüli utak tervezésére. A nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg. A feladatokból: meg kell tervezni az ipartelep körbejáró útjai közül a déli és nyugati oldalon haladó útszakaszait és csomópontjait. A városból érkező személyforgalom útvonalának megtervezése a személygépjármű parkolóhoz, illetve a meglévő M2-es autóút csomóponttól új teherforgalmi út megtervezése az ipari park északkeletii kapujáig,a környező lakóutcák forgalmának a zavarása nélkül. Az utakon 5 csomópont lesz.

A tervezendő útszakaszok együttes hossza hozzávetőleg 3,5 kilométer, ebből 2 kilométer 2x2 sávos, 1,5 kilométer pedig 2x1 sávos. Tervezendő mintegy 2,1 kilométer kerékpárút és 500 méter zajárnyékoló fal is.

A tervezési idő 10 hónap.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben közút tervezéséből legalább nettó 175 millió forint árbevétele származott.

Az ajánlattételi határidő szeptember 7.

Júliusban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a kormány a gödi Samsung gyár víziközmű beruházásait. A beruházás Göd mellett Sződligetet, Vácot és Dunakeszit érinti. A kormány még májusban határozatba foglalta, hogy a gödi Samsung-gyár a víziközmű hálózatához kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztésére 11 milliárd 984 millió forinthoz jut. A kivitelező a helyi szolgáltató, a DMRV lesz.

Még áprilisban egy rendelettel a kormány a gödi Samsung-gyárat különleges gazdasági övezetté nyilvánította, így elvonva az ellenzéki vezetésű Gödtől a momentumos városvezetés bevételeinek mintegy harmadát.

(Forrás: www.napi.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője