2026. január 6., kedd - Boldizsár

Archívum

Sikeres félévet zárt az Auchan Korzók üzemeltetője

2020-08-06 420

Bár a március-áprilisi időszakban az üzletek jelentős része zárva tartott, a bérlők többsége behozta a bevételkiesést, így összeségében hasonló forgalmat realizáltak, mint a járvány előtt. Az első féléves bérlői és látogatottsági adatokat, valamint a koronavírus járvány kiskereskedelmi forgalom alakulására gyakorolt hatását elemezte a Ceetrus Hungary Kft., a magyarországi Auchan Korzók üzemeltetője.

A márkához országszerte 18 Auchan áruházban csaknem 650 üzlet, szolgáltató, étterem és kávézó, köztük számos ismert világmárka tartozik. A 2019-es és a 2020-as évek adatait összevetve a látogatói számok tekintetében az idei év első fele +0,4%-kal jobb volt, mint az előző év első hat hónapja. Ennek oka, hogy a járvány előtti idei január és február kifejezetten erős hónapok voltak az Auchan Korzók számára, az Auchan áruház főbejáratát mindkét hónapban több, mint 5 százalékkal, a hipermarket közvetlen bejáratát pedig átlagosan 7,6%-kal többen lépték át, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Március folyamán a koronavírus járvány megfékezése érdekében hozott rendelkezések - köztük az üzletek korlátozott nyitvatartására és a kijárási korlátozásra vonatkozó rendeletek - jelentősen befolyásolták a kiskereskedelmi piacok működését, ez alól az Auchan Korzó sem volt kivétel. Bár az Auchan hipermarketek látogatószámai a korlátozások alatt sem maradtak el az előző évitől, az üzletsorok bérlőinek forgalma márciustól folyamatosan csökkent. A negatív csúcs egyértelműen áprilisban volt. Ebben a hónapban az Auchan Korzók üzleteinek többsége bezárásra kényszerült, így a bérlői forgalmak átlagosan mintegy 70 %-os csökkentést mutattak a 2019-es év hasonló időszakához viszonyítva. 

Ugyanakkor, a kiskereskedelem különböző szektoraira eltérő módon hatott a válság. Míg egyes bérlőknél jelentős, 50-80% százalékos forgalomvisszaesés mutatkozott (például a divat szektorban), más piaci szereplők növelni tudták forgalmukat az előző évhez képest. A Covid időszakban az Auchan Korzó legjobban teljesítő üzlet típusai a lakberendezési, műszaki áruházak, a drogériák, a pénzváltók voltak.

A kritikus helyzetbe került bérlőknek az Auchan Korzók üzemeltetője igyekezett segítő kezet nyújtani. Más bevásárlóközpontokkal ellentétben nem kötelezte az üzleteket arra, hogy a lecsökkent bevételek ellenére nyitva tartsanak, és az átmenetileg bezárni kényszerülő bérlemények bérleti díjának 50%-t elengedte. Azon üzletek számára, akik korlátozottan tudtak nyitva maradni, egyedi megállapodás keretében nyújtott kedvezményeket, emellett a forgalom növelése érdekében ingyenes hirdetési lehetőségeket is biztosított.

A szigorítások feloldása után fokozatosan tért vissza az élet az Auchan Korzó üzleteibe, a forgalom pedig ezzel párhuzamosan növekedni kezdett. Május elejétől robbant be igazán a vásárlási láz, az üzletek a januári hónaphoz képest extra erős, átlagosan 84%-os forgalomnövekedést tudtak produkálni. A júniusi időszak hasonlóan kedvezően alakult, bár a növekedési ütem nem volt ennyire jelentős, de a bérlők így is átlagosan 35%-kal több bevételt realizáltak, mint januárban.

Elmondható, hogy a kereskedelmi piac rendeződni látszik, hiszen az Auchan Korzó üzletei az utóbbi hónapokban nemcsak elérték, de növelni is tudták a járvány előtti bevételeiket. Júniusban a legjobban teljesítő üzlet típusok a lakberendezési, divat áruházak, a drogériák, a cipőboltok és a gyorséttermi láncok voltak.

A forgalomnövekedés oka, hogy a Covid járvány lefolyása a vártnál kedvezőbben alakult, ezért az emberek bizalma ismét visszatért a személyes vásárláshoz. Ami az év további részét illeti, az Auchan Korzó üzemeltetője optimista. Júliusban elindultak a nyári leárazások, a kupon napok is, amik további pozitív hatást generáltak mind a látogatószámokra, mind pedig a bevételekre, így arra lehet számítani, hogy a járvány negatív gazdasági hatása elsősorban az első és második negyedévet érinti.


(A teljes cikk: http://realista.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Az év magyarországi szállodái – 2025

Az év magyarországi szállodái – 2025

More details
Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

Az airbnb-zés nem szűnik meg, csak átalakul a VI. kerületben

More details
A Lenovo AI Glasses V1 – Tények és tévhitek

A Lenovo AI Glasses V1 – Tények és tévhitek

More details
Instacash: nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

Instacash: nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz

More details
Cégek a büntetőpadon – változnak a szabályok

Cégek a büntetőpadon – változnak a szabályok

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Property Warm Up, 2026. február 19.

Property Warm Up, 2026. február 19.

More details
Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

Portfolio Investment Day, 2026. február 24.

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője