Friss hírek

Archívum

Íme a Prologis világbirodalom a számok nyelvén

Íme a Prologis világbirodalom a számok nyelvén

Hírfigyelő 20-09-28 798

A Prologis az Oxford Economics tanácsadó vállalatot bízta meg azzal, hogy készítsen egy gazdasági hatásjelentést arról, hogyan járulnak hozzá a vállalat üzleti tevékenységei és ügyfeleinek működése a világgazdaság teljesítményéhez.

Miközben a COVID-19 idején számos iparág drasztikusan visszaesett, az egyes országok GDP-je nagyot zuhant, bizonyos szektorok fellendültek. Az egyik nyertes az e-kereskedelem, ehhez kapcsolódóan a kiszolgáló logisztikai létesítmények folyamatosan fejlődnek. Ezért is érdemes megnézni az Oxford Economics legfrissebb számait, hogy képet kapjunk arról, milyen döntő hatást gyakorol a logisztika a mindennapjainkra.
 
A „Future Flow of Goods” (Az áruk jövőbeni áramlása) című tanulmányt első alkalommal 2017-ben publikálták. A 2020 tavaszán és nyár elején készített második kiadásban az Oxford Economics frissítette a korábbi adatokat, így az új tanulmány tükrözi a Prologis által elért növekedést.

A Prologis világgazdaságban betöltött vezető szerepét jól mutatja, hogy az elmúlt három évben, vagyis 2017 óta a világ GDP-jének 1,7%-áról 2,5%-ra nőtt a logisztikai központjain keresztül megvalósuló áruforgalom, amely a háztartások világszintű fogyasztásának 4,4%-át teszi ki. Ennek az áruvolumennek az aktuális gazdasági értéke 2,2 billió USD, amely 2017-hez képest 69%-os növekedést jelent.

A vállalat közel 93 millió négyzetméter alapterületű, saját vagy bérelt raktárterületet üzemeltet világszerte, ahol több mint 850 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak a Prologis ügyfelei, és csak az elmúlt három évben több mint 50%-kal nőtt a munkatársak száma. Ezen belül az USA-ban 528 ezer munkatárssal rendelkezett a nyári adatok szerint, de a kollégák száma Kínában is elérte az 50 ezret.

Magyarországon is vezető pozíciót foglal el a vállalat, hiszen itthon 627 ezer négyzetméter raktárterülettel rendelkezik. Az Oxford Economics becslése szerint mintegy 15 milliárd dollár értékű áru halad át évente a vállalat hazai logisztikai központjain, amely a nemzeti GDP 9,4%-át, illetve a szolgáltatások nélkül számolt háztartási fogyasztás 33,7%-át teszi ki.

Ez a tanulmány rávilágít arra, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a logisztikai ingatlanok a globális gazdaságban. A Prologis nap mint nap szemtanúja lehet annak, ahogy a modern élethez nélkülözhetetlen termékek haladnak át logisztikai központjain, mindez pedig a világkereskedelem magas szintű összekapcsolódását is jelzi”

– mondta az adatokat összegezve Hamid R. Moghadam, a Prologis elnök-vezérigazgatója.


Forras realista.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.