Friss hírek

Archívum

IFK: Tízéves csúcson az ingatlanfejlesztések

IFK: Tízéves csúcson az ingatlanfejlesztések

Hírfigyelő 16-11-16 650

ifk logoAz elmúlt tíz év legkiemelkedőbb eredményei várhatók az ingatlanfejlesztésben a 2016-os adatok és a 2017-es tervek ismeretében, a volumennövekedés több mint háromszoros az előző két évhez képest, mivel több mint 1 millió négyzetméternyi ingatlan felépítésre számítanak az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagjai.

Az MTI-nek elküldött előrejelzés szerint az összes projekt beruházási értéke meghaladja az 1,75 milliárd eurót, azaz az 560 milliárd forintot. A 2016-2017-re az IFK tagjai által vállalt 1 millió négyzetméternyi beruházás 41 százaléka iroda, 34 százaléka lakás, 16 százaléka kereskedelmi, 8 százaléka ipari, logisztikai, 1 százaléka pedig szállodafejlesztés.

Takács Ernő, az IFK elnöke a közlemény szerint elmondta: 2014-ben háromévi folyamatos visszaesés után először volt növekedés az ingatlanfejlesztésben Magyarországon, de akkor a 2004-es szintet is alig haladta meg a piac. Akkor 139 millió eurós fejlesztésbe, 71 ezer négyzetméter munkálataiba vágtak bele az IFK-tagok, vagyis még nagyon messze volt a 2008-ban mért 1,31 milliárd eurós csúcsteljesítmény. A tavalyi év végén megkezdődött, idén realizált fellendülést hatalmasnak nevezte a szakember, és megjegyezte, hogy ekkora fejlődés az ingatlanfejlesztési ágazatban az elmúlt tíz évben nem volt. Az ingatlanfejlesztés ismét egyre jelentősebb nemzetgazdasági tényező, amely nagy növekedési potenciállal rendelkezik - mondta.


Takács Ernő szerint az új lakások áfájának csökkentése, a csok és a költségvetés stabilitása miatt kapott ekkora lendületet a piac. Kiemelte: nemzetgazdasági szempontból fontos lépés volt az újépítésű lakások értékesítését terhelő áfa csökkentése, amely azonban csak határozott időre, 2019-ig szól. Az intézkedés meghosszabbítását az IFK tagok szerint érdemes megfontolni a makrogazdaságra és a piacra gyakorolt kedvező hatására tekintettel.

Az IFK előrejelzése szerint az idén megvalósított és a 2017-ben indított projektek alapján Magyarország az élre is törhet a közép kelet-európai ingatlanpiacon. A legnagyobb fejlesztések között kiemelik a 2016 júniusában átadott neoklasszicista palotát, a Váci1-et, amely a Horizon Development beruházása. Ugyanehhez a céghez köthető a Promenade Gardens, a Váci úti irodafolyosó legmagasabb műszaki tartalmú, fenntartható irodaháza, amely a jövő év végén lesz kész. A 2017-ben átadásra kerülő fejlesztések közül kiemelik az Ericsson székházat és az Ibis Styles Budapest Airport Hotelt, amelyek a WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. beruházásai a Magyar Telekom 2018-ra elkészülő új székháza mellett. A Futureal csoporthoz tartozó Cordia 8 helyszínen 1500 újépítésű okos otthon fejlesztését jelentette be, a Budapest ONE Business Park (Futureal) irodaprojekt mellett. Nemzetközi nagydíjas a Corvin Sétány, amely világviszonylatban is egyedülálló fejlesztési koncepció eredménye. Az InfoGroup a Bartók Udvart, a Dél-Buda irodaépület együttesét, a régió egyik legsikeresebb fejlesztését fogja átadni.

Az IFK 2009-ben jött létre a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztők részvételével, feladata a Magyarországon működő, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságok közös érdekeinek képviselete.

(MTI)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.