Friss hírek

Archívum

Idén is lesz Szőlőhegyi Piknik Zalakaroson

Idén is lesz Szőlőhegyi Piknik Zalakaroson

Hírfigyelő 20-10-30 314

November 6-7. között immár második alkalommal rendezik meg Zalakaroson a Szőlőhegyi Pikniket, ahol a térségben működő borászatok és szolgáltatók bevonásával több helyszínen is Márton-napi programokkal várják a család minden tagját

A Szőlőhegyi Piknik helyszíneit idén is ingyenes pincejárattal kötik össze, hogy nyugodt lelkiismerettel kóstolhassunk bele a térségi borok és kulináris kincsek legjavába.

Készítsük az ízlelőbimbókat, lesz itt többek között libalakoma, kemencés kenyér készítése és libazsíros kenyérkóstoló, borkóstoló és pálinkafőző bemutató – mindez a zalai gasztronómia jegyében – tájékoztatott a szervező Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.

szolohegy2

Akik pedig a sok finomság mellett kulturális programokra szomjaznának, számukra az egyes helyszínek színes programkínálata nyújt majd felüdülést.

Itt lesz Berecz András, ének- és mesemondó, aki elhozza nekünk ízes, színes anekdotáival tarkított, „Félbevágott pipafüst" című műsorát.

Andalító dallamokat hallgathatunk majd gitáresten, tábortűz mellett, mind ezek mellett, az érdeklődők még hasznos ismeretekre is szert tehetnek a Borsuli workshopon.

Magyarország Kidness városában nem feledkeztek meg a gyerkőcökről sem, hiszen a játékos kidness túrák mellett kipróbálhatják majd, hogy milyen egy gördülő zongorán utazni, emellett kreatív foglalkozáson és mustkóstolón is részt vehetnek.

A programok mellett a helyszíneken a főszerepben a bor lesz, erről pedig helyi és környékbeli borászatok gondoskodnak majd. A zalakarosi szálláshelyek külön erre az alkalomra összeállított csomagokkal várják az érdeklődőket! A programhoz interaktív túrafüzet is készül kvízjátékkal és kedvezménybónokkal.

A pincekalandok a Szőlőhegyi Piknik programokkal nem érnek véget, hiszen a Pincenavigátor webalkalmazással többek között játékos túrákon is megtapasztalhatják az érdeklődők a hamisítatlan zalai pinceélményt, sőt barangolásukhoz különböző kedvezményekre feljogosító e-pincekártyát is igényelhetnek.

(Forrás: turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó