Friss hírek

Archívum

Hogyan költözött vissza sport a SYMA-ba?

Hírfigyelő 13-09-29 1111

Amikor 2006 szeptemberében átadásra került a SYMA „A” és C” csarnoka, hangsúlyosan sport- és rendezvényközpontnak aposztrofálták a tulajdonosok. Az utóbbi években azonban a sport csendesen eltűnt a rendezvénypalettáról, míg egyszer csak augusztusban a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) szerint is minden idők egyik legjobban szervezett világbajnokságának adhatott otthont a SYMA.  A sportos arculat pedig úgy tűnik megújul…

„Ez az évünk mondhatni, hogy már sportosan indult a Coca-Cola Testébresztő Aerobik Nappal. Ez volt a tavasz legnagyobb aerobik eseménye Magyarországon. Majd jött a vívó világbajnokság! AIoan Pop, a FIE technikai igazgatója úgy fogalmazott, hogy túlzás nélkül minden idők egyik legjobban megrendezett világbajnoksága volt a budapesti. A 20 000 feletti nézőszám is igen figyelemre méltó volt.

Több mint húszezren látogatottak ki a MOL Vívó Világbajnokságra

Több mint húszezren látogatottak ki a MOL Vívó Világbajnokságra
(Fotó: fencing2013.hu)

Szeptemberben a birkózó világbajnokságnak adhattunk hátteret, miközben hosszabb szünet után az atléták is birtokba vették a B csarnokot. Jó hír, hogy a SYMA-csarnok adhat otthont 2014. január 13-19. között a műkorcsolya- és jégtánc-EB-nek, majd február 3-tól a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna első osztálya tornájának. Sőt, elárulhatom, hogy tárgyalások folynak a következő senior atlétikai vb lebonyolításáról is” – mondta el az OGH Hírügynökségnek Szántó András, a SYMA tulajdonos-ügyvezető igazgatója.

Szántó András hozzátette, bízik abban, hogy Budapest központjában Magyarország piacvezető rendezvényközpontjaként - 3 multifunkcionális csarnokkal, díjmentes parkolási lehetőséggel, éttermi- és catering szolgáltatással, évi mintegy 120 rendezvénnyel a hátuk mögött - sikerül megújítani a SYMA sportos arculatát is.

(A hír szerzője: OGH)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó