Friss hírek

Archívum

Hiába drága a sör, teltházas az Oktoberfest

Hiába drága a sör, teltházas az Oktoberfest

Hírfigyelő 23-09-25 754

Emelkedett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, a bűncselekmények száma pedig csökkent a világhírű sörfesztivál vasárnap közölt félidős mérlege szerint.

Az október 3-ig tartó rendezvény első nyolc napján 3,4 millió vendéget regisztráltak, ami a tavalyihoz képest nagyjából négyszázezres, a koronavírus-világjárvány előtti utolsó, 2019-es Oktoberfesthez viszonyítva pedig százezeres növekedés.

A látogatószám növekedése a többi között az évszakhoz képest meleg, nyárias időjárásnak tulajdonítható a fesztivál vezetősége szerint. A kellemes időben a hangulat is viszonylag békés. Eddig 838 alkalommal riasztották a rendőröket, ez csaknem százzal kevesebb a tavalyi 923-nál és jóval elmarad 2019-es fesztivál első felében regisztrált 1010-től.

Ugyanakkor a sör minden korábbinál drágább, korsónként (1 liter) 12,60-14,90 euró közötti összeget kérnek érte, átlagosan 6,1 százalékkal többet, mint tavaly.

A sört a Terézia-réten (Theresienwiese) felállított sörsátrakban mérik, amelyekben együttvéve 120 ezer ülőhellyel várják a vendégeket. Kiszolgálásukról és biztonságukról több ezer fős személyzet gondoskodik, csak az egészségügyi részlegen 450-en dolgoznak.

A teljes cikk: Hiába drága a sör, teltházas az Oktoberfest

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van