Friss hírek

Archívum

Három meghatározó áruházláncban is sztrájkot terveznek

Három meghatározó áruházláncban is sztrájkot terveznek

Hírfigyelő 19-12-04 527

Már három, a magyar piacon meghatározó áruházláncból jelezték a dolgozók, hogy az év végi szezon után hajlandók határozott lépéseket tenni a munkaerőhiány okozta helyzetük megoldásáért - írta a szerdai Magyar Nemzet alapján az MTI.

A napilap cikke szerint egyre forgalmasabb az év végi bevásárlások időszaka, és az élelmiszerboltokon kívül az iparcikkek, műszaki eszközök, bútorok áruházaiban már hétköznap is jóval többen fordulnak meg, mint az év többi részében. Eközben a lakossági fogyasztást kiszolgáló munkavállalói réteg leterheltsége folyamatosan fokozódik karácsonyig, jellemzően hét végi pihenőnap nélkül. Emiatt akad olyan cég, amelynek üzleteiben december első hetében már mindennapos a feszült hangulat a hét közben is többször változó beosztások miatt.

A HAVONTA ÁTLAGOSAN BRUTTÓ 230 EZER, AZAZ NETTÓ 160 EZER FORINT KÖRÜL KERESŐ ÁRUHÁZI DOLGOZÓK EGYRE TÖBB LÁNCNÁL TALÁLNAK EGYMÁSRA, FORMÁLÓDÓ ÖSSZEFOGÁSUK PEDIG KÖZÖS TILTAKOZÁST IS EREDMÉNYEZHET A JÖVŐ ÉV ELSŐ FELÉBEN.

Az eddig felmerült elképzelések szerint előre egyeztetett időpontban akár több vállalatnál egységes munkabeszüntetést is szervezhetnek, hogy elérjék: a munkáltatók tegyenek érdemi lépéseket az ágazat legnagyobb problémájának megoldására és a cégek ne csupán a profitjukat tartsák fontosnak.

A lapnak név nélkül nyilatkozó alkalmazottak úgy fogalmaztak, hogy a jelenségek általánosak és már évek óta ismertek. Ám például a túlhajszoltság, a túlóráztatás és a kiszámíthatatlan időbeosztás már nagyobb gond a kereskedelmi dolgozóknak, és elnyomja az eddigi béremelések munkaerő-megtartó erejét a nagy alapterületű egységekben. Megemlítették, hogy a napi erőfeszítéseket tapasztalva már a bolti feladatok ellátásába ugyancsak bevont áruházvezetők közül is többen támogatnák a kiszolgáltatott helyzetben lévő beosztottak törekvéseit. Azt is elmondták az érintettek, hogy ugyan a kereskedelemben megszokott az év végi hajtás, ám a nagyáruházakban a szezonálisan felvett dolgozók bevonásával sem könnyebb ellátni a feladatokat, akik ráadásul gyakran cserélődnek, betanításuk pedig külön időt vesz igénybe.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó