Friss hírek

Archívum

Hamisításra állnak át a magyar gyárak

Hírfigyelő 09-12-03 549
A hatóságok karácsony előtt vidéken is átfogó ellenőrzésekre készülnek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb hamis termék kerüljön a fa alá és az ünnepi asztalra. A szakemberek szerint az elmúlt hónapok azt igazolják, hogy a válság, illetve a fizetőképesség csökkenése miatt romlik a helyzet.
A Nyugat-Dunántúlon tavaly a korábbi évekhez képest 3-4 százalékos javulást tapasztaltak, az idei ellenőrzések során azonban ismét több hamis élelmiszerre és iparcikkre bukkantak. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek adataiból az is kiderül, hogy területenként, településenként, sőt településrészenként is egyre jelentősebbek a különbségek. Míg a Dél-Dunántúlon és a Balatonnál elsősorban az élelmiszerekkel és a ruházati cikkekkel van gond, Győr, Veszprém és Székesfehérvár környékén az iparcikk a sláger.


Viszonylag új jelenség, hogy a nagyobb értékû termékek között is mind több hamisat találni és ezek már nem vásárokon és piacokon, hanem szaküzletekben bukkantak fel. A közelmúltban például szakértők bevonásával derítették ki, hogy az egyik dunántúli kerékpárüzletben forgalmazott bicikli nem a nagynevû gyártó terméke, hanem közönséges hamisítvány. De lakossági bejelentésre az ellenőrök találtak rossz minőségû, ám márkavédjeggyel ellátott szánkót, síruhát, bukósisakot és fûnyírót is olyan üzletekben, amelyek papíron kizárólag kiváló minőségû márkás termékeket forgalmaznak.


Egyre több hamis árucikk, elsősorban ruhanemû és cipő bukkan fel a kistelepülések alkalmi piacain és a házaló árusoknál i. Előfordult, hogy a teljes készletet le kellett foglalni, mert a gyanú szerint minden darab hamisítvány volt. Az áruk származását illetően is színesedik a kép - derül ki a fogyasztóvédelmi felügyelőségek tájékoztatójából. Míg korábban túlsúlyban voltak a külföldről, elsősorban a Távol-Keletről behozott hamis termékek - főként ruházati cikkek -, az utóbbi időben a piacokon és butikokban egyre több hazai gyártásút fedeztek fel az ellenőrök. Egy közelmúltban végzett szombathelyi ellenőrzésen arra derült fény, hogy több kiskereskedő olyan általa gyártatott mûanyaggöngyölegben forgalmaz különböző élelmiszereket - például zsírt és töpörtyût -, amellyel azt a látszatot kelti, hogy az áru neves hazai cég terméke.


Arra is van példa, hogy a válság miatt megrendelés nélkül maradó ruhaipari, illetve mûanyagüzem bóvligyártásra áll át, állítólag nem is megy rosszul az üzlet. A piacfelügyelők jelentős része szerint a legtöbb gond általában a nem helyi árusokkal van, ezekre fokozottan figyelnek. Keszthelyen és Kaposváron már csak azok kínálhatják portékájukat a karácsonyi vásárban, akik minden kétséget kizáróan igazolták áruik eredetét. A települések között amúgy is egyre nagyobb a harc a nívós piacokért, vásárokért. A Balaton mentén a helyi kereskedők az üzemeltetőtől, illetve a tulajdonos helyhatóságtól kérnek fokozottabb ellenőrzést és szankciókat a hamis árukat is forgalmazó konkurenciával szemben. Utóbbi időben megszaporodott a feljelentések száma is - a bejelentők döntő többsége nem becsapott vásárló, hanem kereskedő.

 

(Forrás: www.napi.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó