Friss hírek

Archívum

Hamarosan megnyitja második üzletét Magyarországon a Peek & Cloppenburg

Hamarosan megnyitja második üzletét Magyarországon a Peek & Cloppenburg

Hírfigyelő 21-08-25 1347

Két emeleten, majdnem négyezer négyzetméteren nyitja meg második magyarországi üzletét a Peek & Cloppenburg.

Így az Arena Plaza mellett szeptember közepétől a budai oldal legnagyobb bevásárlóközpontjában, a hamarosan nyíló Etele Plazában is találkozhatnak a céggel a vásárlók.

A divatmárka 15 európai országban több mint 140 üzlettel működik, hazánkban 2007 óta van jelen.

A Peek & Cloppenburg második, csaknem négyezer négyzetméteres magyarországi üzletében – az eddigi tematikus elrendezéssel ellentétben – külön emeletet kap a női és férfi ruházat. Az Etele Plazában nyíló boltban a sportruházat is elérhető lesz.

A düsseldorfi és bécsi székhelyű, 1900-ban alapított családi vállalat több mint 130 nemzetközi és saját brand kiemelt forgalmazójaként Európa egyik vezető, többféle márkát értékesítő divatáruházlánca.

Ezekben a kihívást jelentő időkben is igyekszünk előre tekinteni és továbbra is hiszünk a helyhez kötött kereskedelemben, ezért három új üzletet is nyitunk idén

– mondta Paul Pörtner, a Peek & Cloppenburg Ausztriáért és a kelet-európai piacokért felelős kereskedelmi igazgatója.

| Forrás: napi.hu

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van