Friss hírek

Archívum

GOBUDA Mall néven születik újjá az EuroCenter bevásárlóközpont

GOBUDA Mall néven születik újjá az EuroCenter bevásárlóközpont

Hírfigyelő 21-11-17 1092

Egy szinte teljesen új épülettel és új névvel, GOBUDA Mall néven várja majd vásárlóit 2022 tavaszától a WING fejlesztésében újjászülető EuroCenter Bevásárlóközpont. Magyarország egyik legnagyobb ingatlanvállalkozása 2021 tavaszán kezdte meg a vállalat tulajdonában álló óbudai EuroCenter Bevásárlóközpont felújítási munkálatait, amely az átalakítást követően minden bizonnyal Észak-Buda és környéke legkedveltebb bevásárló- és élményközpontja lesz. A kívül-belül megújuló épület bérbeadottsága már most megközelíti a 70 százalékot, korlátozott számban azonban még elérhetők bérelhető területek.

GOBUDA Mall néven születik újjá az óbudai EuroCenter bevásárlóközpont, amely a tervek szerint 2022 tavaszán nyitja meg kapuit a nagy közönség számára. A WING értékteremtő beruházásának köszönhetően Észak-Buda egy modern, emberközpontú komplexummal gazdagodik majd, amely a környék népszerű közösségi helyévé válhat, illetve otthont adhat számos érdekes programnak, így időszakos rendezvényeknek vagy gasztro fesztiváloknak is. A teljes körű belső átépítés és megújulás az emberközpontúságot és fenntarthatóságot szem előtt tartva zajlik, és célja, hogy az épület maximálisan kiszolgálja a huszonegyedik század igényeit és élményszintű vásárlási lehetőséget biztosítson.

Az építészeti korszerűsítésen túl a bevásárlóközpont szolgáltatás- és üzletpalettája is jelentősen kibővül. Az igényes miliőnek megfelelően a korábbi FMCG és non-food mágnesbérlők mellett további magas minőségű gasztronómiai üzletek, vendéglátóhelyek, illetve nemzetközi multi és mono brandek, valamint felújított mozi és tetőkert is várja a jövőbeli látogatókat. A rugalmas térkialakításnak és közösségi tereknek köszönhetően számos közösségi program is lehetőséget kínál majd a szabadidő minőségi eltöltésére. 

A minél ideálisabb bérlői mix kialakításánál a lakossági igényekre is kiemelt hangsúlyt helyeznek. Ennek köszönhetően főszerepbe kerülnek a találkozási pontokként is funkcionáló teraszos éttermek, kávézók, pékség és cukrászda, valamint a food court-on megjelenő nemzetközi konyhákat képviselő fast food éttermek. A komplexum földszintjén található INTERSPAR hipermarket is egyedülállóan modern külsőt és megújult eladóteret kap. A ház tetején kialakításra kerül egy 2.000 négyzetméteres, játszótérnek is helyet biztosító zöld park.

 

A teljes cikk: GOBUDA Mall néven születik újjá az EuroCenter bevásárlóközpont

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó