Friss hírek

Archívum

Felújították a szegedi és a debreceni plázát

Felújították a szegedi és a debreceni plázát

Hírfigyelő 19-12-10 428

Befejeződött a szegedi és a debreceni plázák rekonstrukciójának első fázisa. Az augusztus végén megkezdett modernizáció első ütemében az eddig ráfordított mintegy egymilliárd forintból a bevásárlóközpontok belső terei újultak meg, így a létesítmények új burkolatokkal és bútorokkal, valamint megújult szolgáltatásokkal és üzletekkel várják a vásárlókat.

A befektető Indotek Group a felújítás következő szakaszát 2020-ban tervezi befejezni, ebben a fázisban az épületek a gépészeti rendszerek modernizálása mellett új homlokzatot is kapnak - szerepel a cégcsoport közleményében.

A korszerűsítés részeként a mintegy 20 ezer négyzetméter alapterületű, kétszintes Debrecen Plaza épületében kicserélték a padlóburkolatot, modernizálták a belső terek burkolatait, megújult az épület alagsorában működő garázs is. A 18 ezer négyzetmétereres Szeged Plaza belső tereit ugyancsak augusztus folyamán kezdték megújítani.

A tervek szerint jövőre folytatódnak a munkálatok, ugyanis az épületeket nemcsak belülről, hanem kívülről is modernizálják, ennek keretében megújul külső homlokzatuk is. A szegedi bevásárlóközpont külső felújításához szükséges kivitelezési tartalom és hatósági engedélyek is rendelkezésre állnak, így ott a munkálatok akár már a jövő év első felében elkészülhetnek. A debreceni pláza homlokzatának felújítása ennél valamivel több időt fog igénybe venni, a munkálatokat finanszírozó Indotek Group azonban szeretné még 2020-ban lezárni mindkét projektet.

Eredeti terveinkkel összhangban sikeresen lezárult a szegedi és a debreceni plázák felújításának első szakasza, így a nagyközönség az ünnepi bevásárlásokat már egy megújult környezetben, a korábbinál is szélesebb üzlet- és szolgáltatáskínálat mellett tudja lebonyolítani. A külső felújítást követően pedig 2020 közepén két olyan épületkomplexumot kaphat vissza a vásárlóközönség, ami nemcsak a legújabb fogyasztói elvárásoknak megfelelő környezetet, hanem fiatalos hangulatot, élményközpontú szolgáltatásokat is nyújt számukra”

– mondta el Lelkes László, az Indotek Group pláza fejlesztési igazgatója.

Az Indotek Group 2014-ben kezdte el portfóliója bővítését a kereskedelmi ingatlanok megvásárlásával, jelenleg több mint 20 bevásárlóközpont működtetnek Magyarországon. Emellett nyitottak a külföldi kiskereskedelmi ingatlanok piaca felé is egy marosvásárhelyi bevásárlóközpont felvásárlásával.

(Forrás: portfolio.hu - Címlapkép forrása: MTI Fotó/Oláh Tibor)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó