Friss hírek

Archívum

Felívelőben a magyar filmipar: 100 milliárd forint fölött költöttek tavaly

Felívelőben a magyar filmipar: 100 milliárd forint fölött költöttek tavaly

Hírfigyelő 19-03-13 335

Immár harmadik éve, 2018-ban is 100 milliárd forint fölött költöttek filmgyártásra Magyarországon, az összeg 84 százaléka külföldről érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint. Az összesített nézőszámok alapján tavaly a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmre váltottak a legtöbb jegyet a mozinézők.

 Az utolsó negyedévben az artmozikban a tizenkét legnézettebb filmből hét volt magyar.

Az összegzés felidézi, hogy míg tavalyi 110,1 milliárd forintot költöttek nálunk filmgyártásra, addig ez az összeg 2016-ban 125,4 milliárd, 2017-ben pedig 108,2 milliárd forint volt. 

Az elmúlt évben összesen 333 film gyártását regisztrálták Magyarországon, ebből 245 magyar alkotás volt, négy koprodukció és 84 külföldi film. Magyar filmekből harminccal gyártottak többet tavaly, mint 2017-ben, és a bérmunka is több lett: 2015-ben és 2016-ban még csak ötven külföldi produkciót forgattak Magyarországon, 2017-ben pedig 64-et. Közülük költségvetési szempontból kiemelkedik az Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton főszereplésével készült legújabb Terminátor-film, amelyre 16,9 milliárdot, valamint a Vörös Veréb című Jennifer Lawrence-film, amelyre 11,3 milliárdot költöttek. Mivel a filmes adókedvezményt a kormány tavaly 25 százalékról 30 százalékra emelte, a külföldi stábok nagy valószínűséggel idén sem maradnak távol.

Olvass tovább: Felívelőben a magyar filmipar: 100 milliárd forint fölött költöttek tavaly

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó