Friss hírek

Archívum

Felére zuhant a panellakások drágulása Budapesten

Felére zuhant a panellakások drágulása Budapesten

Hírfigyelő 19-12-11 556

A legolcsóbban kapható panellakásoknál is megérkezett a lassulás, a budapesti panelek ára júniushoz képes mindössze négyzetméterenként 5 százalékkal 578 ezer forintra nőtt – írja az Ingatlan.com a friss elemzésében.

Az elmúlt félévben bekövetkezett budapesti 5 százalékos áremelkedés azt is jelenti, hogy felére esett vissza a drágulás üteme, hiszen tavaly decemberhez képest jelenleg a panellakások kínálati négyzetméterárai 18 százalékkal magasabbak.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint hogy az idén nyáron volt a fordulat a budapesti és az országos lakáspiacon, a kereslet ugyanis jelentősen megcsappant a használt lakások iránt. “A panellakások azonban mindig kivételesnek számítottak a piacon. Relatív alacsony áruk, jó beosztásuk, valamint a tömegközlekedés szempontjából jó megközelíthetőség miatt nagyon gyorsan eladhatóak voltak. Az utóbbi években két számjegyű drágulást értek el. Most azonban itt is megtört a lendület” – fűzte hozzá.

A budapesti téglalakások átlagára lényegében stagnált, decemberben négyzetméterenként 801 ezer forintnál tartott.

A MEGYESZÉKHELYEKEN MÁSKÉNT ALAKULT A FORGATÓKÖNYV.

Az ottani panellakások átlagos négyzetméterára júniushoz képest decemberre mindössze 1 százalékkal 348 ezer forintra emelkedett, a téglaépítésűeké pedig 3 százalékkal 403 ezerre nőtt, miközben az éves drágulás az előbbieknél 25 százalékos, utóbbiaknál 18 százalékot tett ki. Júniushoz képest a megyeszékhelyeken a családi házak is drágultak, négyzetméterenként 300 ezer forintot kértek értük decemberben, ez 15 százalékos áremelkedésnek felel meg.

A 2015 óta tartó időszak példátlan ütemű drágulást hozott a lakáspiacon, amit ábrák segítségével  ebben a cikkben mutattunk be. A legfrissebb adatok megerősítik azt a korábban már látható trendet, ami arra utal, hogy az áremelkedés lassan véget ér, ugyanakkor általános árcsökkenésre egyelőre nem lehet számítani.

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van