Friss hírek

Archívum

Felavatták a Trenkwalder budapesti irodáját

Felavatták a Trenkwalder budapesti irodáját

Hírfigyelő 21-10-01 643

Átadták a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder budapesti irodáját.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a rendezvényen elmondta, hogy a 282 millió forintos beruházáshoz az állam 141 millió forintos támogatást nyújtott, amiért cserébe a vállalat 162 fő foglalkoztatására vállalt kötelezettséget. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint tavaly a koronavírus-járvány miatt a globális munkaidő 9 százaléka elveszett, ami 255 millió teljes munkaidős állásnak felel meg. Mintegy 114 millió munkahely megszűnt, a többi érintett pedig részmunkaidőben vagy alacsonyabb fizetésért folytatta a munkáját. Ez négyszerese a 2009-es gazdasági krízis munkaerőpiaci veszteségének.

Ezzel szemben Magyarországon 18 százalékos volt a gazdasági növekedés az előző negyedévben, s jelenleg is 1700 milliárd forintnyi beruházás zajlik országszerte. Továbbá napjainkban 4,7 millióan dolgoznak az országban, többen, mint a rendszerváltás óta bármikor - mutatott rá a miniszter. Arról is beszámolt, hogy a munkaerőpiaci szolgáltatások ágazatának termelési értéke az idei év első felében 18 százalékkal emelkedett, és nagyjából 40 százalékkal többen dolgoznak a szektorban, mint egy éve.

Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy a Trenkwalder ma Közép-Európa vezető magánfoglalkoztatási ügynöksége, amely Magyarországon több mint 4000 embernek ad munkát, illetve amelynek több mint 400 cég tartozik az ügyfelei közé.

| Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó