Friss hírek

Archívum

Esti séták az Állatkertben

Esti séták az Állatkertben

Hírfigyelő 24-06-14 1298

Különleges kulisszák mögötti élményekkel várja az érdeklődőket a Budapesti Állatkert a kéthetente megtartott exkluzív esti sétáin, melyek szezonja május közepén indul. Ettől kezdve egészen szeptember végéig havonta két alkalommal tartanak ilyen esti programot, elsősorban azok számára, akik szeretnének betekintést nyerni az állatkert színfalak mögötti világba, illetve az állatgondozók érdekes munkájába.

Az esti séták a kert rendes nyitvatartási ideje után indulnak, rendszerint 18:30 órakor. A résztvevőket kisebb létszámú csoportokban kalauzolják el a kulisszák mögötti világba. A csoportokat az Állatkertet jól ismerő, évtizedes tapasztalatokkal rendelkező szakemberek vezetik. Az egyes állomáshelyeken, állatházaknál pedig az ott dolgozó állatgondozók a házigazdák, az ő segítségükkel lehet megismerkedni a gondjaikra bízott állatokkal és a velük való munka titkaival. Ez azt is jelenti, hogy ilyenkor a szokásos állatkerti látogatáshoz képest közelebb is lehet kerülni az állatokhoz, legalábbis a barátságosabb természetűekhez. A program egyik különlegességét egyébként éppen az adja, hogy ezeken az esti sétákon az állatokat a velük nap mint nap foglalkozó gondozók mutatják be: ilyen esti programot egyetlen más hazai állatkertben sem tartanak.

Következő séták: 

  • 2024. június 13.
  • 2024. június 27
  • 2024. július 25..
  • 2024. augusztus 8..
  • 2024. augusztus 8.
  • 2024. augusztus 22.
  • 2024. szeptember 12.
  • 2024. szeptember 26.

Jegyvásárlás >>

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Budapestet választotta első külföldi piacának a PURO Hotels
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
Keresik 2026 legkiemelkedőbb magyar vállalkozóit – elindult az EY Az Év Üzletembere program
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
A kiskereskedelmi parkok kerülnek a lengyel ingatlanbefektetési piac középpontjába
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van
Európában van elég ingatlan – csak egyre kevesebb felel meg annak, amire a gazdaságnak szüksége van