Friss hírek

Archívum

Erőteljesebb zöldülés a CBRE-nél

Erőteljesebb zöldülés a CBRE-nél

Hírfigyelő 21-09-28 542

A CBRE bejelentette elköteleződését amellett, hogy a vállalat partnereivel és ügyfeleivel együtt 2040-ig elérje a nettó nulla károsanyag-kibocsátás szintjét. Az elköteleződés magában foglalja a CBRE saját működéséből, valamint a befektetők és a bérlők megbízásából működtetett ingatlanokból származó károsanyag-kibocsátást, valamint az ellátási láncokra vonatkozó közvetett kibocsátásokat is.

Karbonsemlegességi stratégiája részeként a CBRE csatlakozott az Amazon és a Global Optimism által alapított, szektorokon átívelő Climatic Pledge közösséghez. A kezdeményezésben részt vevő vállalatok és szervezetek a párizsi klímaegyezmény által kitűzött célokhoz képest tíz évvel korábban, 2040-re szeretnék elérni a nettó nulla károsanyag-kibocsátási szintet, és együttműködve kezelni az éghajlat-változás, valamint a szén-dioxid-mentesítés kihívásait. A vállalat a közelmúltban csatlakozott a Science Based Targets Business Ambition for 1.5°C kezdeményezéséhez is, amelynek célja, hogy az éves átlaghőmérséklet növekedését 1,5 Celsius-fokban maximalizálja.

A világ legnagyobb kereskedelmi ingatlankezelőjeként kiemelt felelősségünk, hogy világszerte segítsünk a globális felmelegedés okozta problémákon”

– nyilatkozta Kibédi Varga Lóránt MRICS, a CBRE Magyarország ügyvezetője.

A CBRE elkötelezett amellett, hogy ügyfeleivel együttműködve és széleskörű ellátási láncát felelősségteljesen irányítva minél hamarabb elérje a nettó nulla károsanyag-kibocsátást. Ez alapvető irányelve vállalatunknak, illetve a velünk együttműködő közösségeknek.”

A nettó nulla károsanyag-kibocsátással kapcsolatos kötelezettségvállalás a CBRE tavaly bejelentett, tudományos alapokra épülő kibocsátás-csökkentési céljára épül. A vállalat az idei évben publikálta 2020 Corporate Responsibility Report című jelentését, amely kiemeli a piacvezető vállalat ESG (Társadalmilag Felelős Befektetések és Szabályozásuk) területén elért eredményeit.

| Forrás: realista.ingatlan.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó