Az elmúlt hetekben vállalatbirodalmak bukásától volt hangos a sajtó, és akkor a kisebb cégek fizetésképtelenségéről még nem is esett szó. Európában és az Egyesült Államokban erről természetesen tájékoztatniuk kell a hatóságokat, és érintettjeiket a vállalatoknak, Kínában azonban mások a jogi előírások, ott előfordulhat az is, hogy a kapun lévő lakatról tudják meg az emberek, ha egy cég lehúzta a rolót.
Hivatali adatok szerint idén néhány ezer cég esetében várható, hogy csődbe jutottnak nyilvánítsák, azonban egyes térségekben a szakértők ennél jóval több vállalatról hiszik, hogy kivonulnak a piacról. Az okok mögött a csökkenő export, a magasabb nyersanyagárak és az egyre szigorodó foglalkoztatási előírások húzódnak meg.
A nehéz helyzetben lévő kínai vállalatok számára három lehetőség van: vagy megpróbálnak egyezségre jutni a munkavállalókkal, a hivatalos szervekkel és a szállítóikkal; cégbírósághoz fordulnak vagy egyszerûen lehúzzák a rolót. Persze mindegyiknek megvan a maga hátulütője.
Az első esetben ugyanis szinte lehetetlenség a rengeteg érintett mindegyikével egyezségre jutni, hiszen mindegyik követeli a neki járó összeget, ráadásul naponta változtathatják igényeiket, ezért van az, hogy a legtöbb cég inkább egyik napról a másikra bezár. A hivatalos utat szinte senki nem választja az ügyeinek rendezésére.
Tavaly ugyani született egy új csődtörvény, azonban szakértők szerint ez még annyira kiforratlan, hogy sokak számára egyáltalán nem világos, hogy a sorrendet tekintve például hol áll a követelés-kielégítési listán, így van ez azokkal a "kisegítőkkel", akik csődkérelem után nyújtanának mondjuk segítséget, hiszen nem világos, hogy ők megelőzik-e a korábbi hitelezőket a rangsorban, így aztán senki nem érdekelt abban, hogy második esélyt adjon egy vállalatnak.
(Forrás: www.penzcentrum.hu)