Friss hírek

Archívum

Éledeznek a cégüdülők

Hírfigyelő 15-07-24 304

A cégek által fenntartott üdülők férőhelyei nemcsak költséghatékony béren kívüli juttatások, hanem csapatépítésre is kiváló lehetőséget nyújtanak, ráadásul oktatási, sportolási és egészségügyi célra is használhatók. A kipihent, motivált alkalmazottak haszna pedig az üzleti eredményekben mérhető.

 

Példaértékű, ha egy magáncég úgy dönt, hogy a tevékenységéhez közvetlenül nem kapcsolódó módon, „kicsit a régi idők hangulatát idézve” vállalati üdülőt vesz – hívta fel a figyelmet május végén Orbán Viktor miniszterelnök a Waberer’s International Zrt. 100 szobás, saját partszakaszú üdülőjének avatásán Balatonvilágoson. A társaság a komplexumot 600 millió forintért vásárolta, és a következő két évben további másfél milliárdot költ majd rá.

Wáberer György elnök-vezérigazgató elmondta: 5400 munkatársuk közül több mint négyezren gépkocsivezetők. Munkájuk nagyfokú odafigyelést és szorgalmat kíván. Ennek támogatása volt a cél, amikor megvásárolták az ingatlant, amely egyúttal rekreációs központként is működik majd, sportolási lehetőségeket, orvosi szolgáltatásokat is biztosítva a Waberer’s alkalmazottainak.

Míg az ötvenes években még országszerte 1077 üdülő szolgálta a szervezett nyaraltatást, és évente 150-200 ezer ember pihent SZOT-üdülőkben, ma már nem könnyű találni olyan vállalatot, amely fenntart – pláne megvásárol – egy ilyen célokra alkalmas ingatlant. Pedig a vállalati üdültetésnek számos előnye van. HR-tanácsadók kiemelik a jelentőségét például a csapatépítésben: a közelebbi-távolabbi kollégák ugyanis egy családostul együtt töltött nyaralás után általában sokkal összetartóbbak, toleránsabbak a munkahelyen is, nem beszélve a pihenés pozitív hatásairól a motivációra vagy éppen a betegséggel töltött napok számára.

Méltó körülmények között tudnak családtagjaikkal együtt lenni és pihenni, ráadásul kedvező áron nyújtható nekik népszerű béren kívüli juttatás. Az üdülőket nem csupán nyaralási, hanem oktatási és tréningcélokra is felhasználjuk, így kihasználtságuk nagyon magas a nyári főszezonon kívüli időszakban is: éves szinten eléri a 80 százalékot – sorolták a vállalati üdültetés előnyeit a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatóságán. A cégnek 12 saját tulajdonú üdülője van, köztük Balaton-parti és hegyvidéki komplexumok is. Ezek közül is kiemelkedik a balatonkenesei Telekom Hotel, amelynek színvonala egy négycsillagos szállodának felel meg.

Legfeljebb az ingatlanok állapotának szinten tartása, illetve a munkatársak igényeihez igazítása jelent feladatot és költséget. Évente több mint 5200 Telekom-dolgozó – a családtagokkal együtt közel 15 ezer ember – veszi igénybe a cég által fenntartott férőhelyeket. Egy munkatársnak a nyári főszezonban 7, a főszezonon kívüli időszakkal együtt 14 vendégéjszakára vonatkozó foglalása lehet, de ha ezt igénybe vette, ismét regisztrálhat. A helyeket jelentkezési sorrendben osztják egy kifejezetten erre a célra kialakított online rendszer segítségével.

A jelentkezők a cégtől kapott éves üdülési kerettel fedezhetik a nyaralás piaci árának 80 százalékát, de SZÉP-kártyájuk keretét is felhasználhatják, azaz akár a teljes üdülés költsége fedezhető béren kívüli juttatásokkal – tették hozzá a kommunikációs igazgatóságon.

A Magyar Telekomnál azt tapasztalták, hogy a válság kezdete óta megnőtt az igény a férőhelyekre, de ennek nem csupán a krízis az oka. Igaz ugyan, hogy mivel a vállalati üdülés ára nagyon kedvező például az utazási irodák által kínálthoz képest, a munkatársak, akik hiteltörlesztési problémákkal küzdenek, még alacsonyabb jövedelem szint mellett is eljutnak családjukkal pihenni, de vélhetően a cégen belüli üdültetési rendszer néhány évvel ezelőtti átalakítása és a SZÉP-kártya bevezetése is növelte az igénylések számát.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly vásárolta meg a tiszaroffi kastélyt. Az ingatlan nem csupán üdülőként, hanem oktatási és szabadidőközpontként működik, emellett rendszeresen helyszínt biztosít az MNB továbbképzéseinek is – tudtuk meg a több mint ezer embert foglalkoztató jegybank kommunikációs és protokollfőosztályán.

(VG.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Nem veszünk meg bármit csak azért, mert olcsó
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Hazatérés új szakmával: külföldről is nő az érdeklődés a magyar képzések iránt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.