Friss hírek

Archívum

Egy csomó cég sokkal több facebookos adathoz fért hozzá, mint gondoltuk

Egy csomó cég sokkal több facebookos adathoz fért hozzá, mint gondoltuk

Hírfigyelő 18-06-07 533

appok2A Facebook még évekkel ezelőtt legalább 60 különböző hardvergyártó cégnek adott az eddig ismertnél sokkal mélyebb hozzáférést a felhasználói adatához – tudta meg a New York Times. A cégek között olyan óriásokat is találni, mint az Apple (ők ezt később cáfolták), a Samsung, a Microsoft, az Amazon, a HTC vagy a Blackberry.

A gyártók ráadásul nemcsak az adott felhasználók adataihoz férhettek hozzá, hanem a barátaikéihoz is – ahogy ez már az utóbbi hónapokban nagy vihart kavart Cambridge Analytica-botrányból ismerős lehet. Az adatokat gyakran kifejezett hozzájárulás nélkül tette elérhetővé a Facebook. Ez a széles körű hozzáférés a lap szerint sérthette az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) egy 2011-es rendeletét is.

A lap újságírója tesztelte is a dolgot: egy 2013-as Blackberry készülékkel jelentkezett be egy 550 ismerőssel rendelkező Facebook-fiókba, és rögzítette, milyen adatokhoz fér hozzá az eszköz – és azt találta, hogy összesen 295 ezer felhasználó azonosításra alkalmas információjához jutott hozzá. (A Blackberry reakciója szerint az újabb, Androidot futtató eszközeikre ez már nem igaz.)

A Facebook közleményben reagált a cikkre. Mint írják, mindez még az okostelefonos korszak hajnalán történt, amikor még nem is létezett olyasmi, hogy alkalmazásbolt, vagyis jóval nehezebb volt egy appot a készülékekre juttatni. A felhasználói igény viszont olyan nagy volt a Facebookra, hogy a cég ezzel ilyen körülmények között nem bírt volna lépést tartani. Ezért fejlesztettek az egyes eszközökbe épített alkalmazásfejlesztő interfészeket (API-kat), amelyekkel a cégek összerakhatták a maguk Facebookját, hogy azok az eszközökre kerülhessenek.

Tovább a teljes cikkhez: Egy csomó cég sokkal több facebookos adathoz fért hozzá, mint gondoltuk

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó