Friss hírek

Archívum

Debrecenben épít gyárat a BMW

Debrecenben épít gyárat a BMW

Hírfigyelő 18-07-31 634

bmwGyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az MTI jelentése szerint a német autógyártó több mint egymilliárd euróért, vagyis több mint 320 milliárd forintért fejleszt majd a városban, és már a beruházás elején több mint ezer új munkahelyet hoz majd a hajdú-bihari megyeszékhelyre.

Szijjártó közölte: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyárban évi 150 ezer autó készülhet.

A kormány 14 hónapja tárgyalt a BMW-vel, amely több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként. 

A külügyminiszer a beruházás bejelentésekor arról beszélt, hogy a világgazdaságban olyan gyors és mély változások zajlanak, hogy modern kori ipari forradalomról lehet beszélni, amelyben a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért. Magyarország pedig benevezett ebbe a versenybe, többek között az alacsony adókkal, a rugalmas munkaerő-szabályozással, a duális szakképzéssel és a színvonalas informatikai, műszaki képzésekkel.

Tovább a teljes cikkhez: Debrecenben épít gyárat a BMW

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
WING: Újabb mérföldkő a varsói Towarowa22 fejlesztésében
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Merre tovább, retail? – Új korszak előtt a hazai bevásárlóközpontok és retail parkok
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Hungarian Battery Days 2026 – Debrecenben találkozik az akkumulátoripar és az e-mobilitás nemzetközi élvonala
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
Élelmezési világnap: sokan rosszul választanak a boltokban
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
EXPO REAL 2026: Magyarország újra a befektetők látóterében – de az érdeklődés még nem fellendülés
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Európa legjobb nagyvárosi parkja lett a Városliget
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Pizza Hut: további éttermekkel bővítenék a jelenleg 29 egységből álló magyarországi hálózatot
Olimpiai sportág lehet a padel?
Olimpiai sportág lehet a padel?