Friss hírek

Archívum

Avignonban a fények ünnepére készülnek

Avignonban a fények ünnepére készülnek

Hírfigyelő 16-07-19 372

feny avignonBár egész évben érdemes a dél-franciaországi Avignonba látogatni, de nyáron különösen: legpompázatosabbnak az idén augusztus 10. és október 2. között megrendezendő Avignon fényei rendezvény ígérkezik, ekkor a műemlékeket zenés kivilágítással látják el, amit nagyszabású műsor kísér. Ilyenkor egész családokat várnak a Pápák Palotájába egy mesés időutazásra.

A fényjáték mellett komplett műsort is adnak a nagyérdeműnek. Külön hangsúlyozza a helyi idegenforgalmi hivatal az angol nyelvű előadások megtartását – egy héten háromszor –, ráadásul híres színészek tolmácsolják ilyenkor a szöveget.  A rendezvény évente mintegy 200 ezres látogatószámmal büszkélkedik.

Ebben a gazdag történelmi múltú francia kisvárosban egész évben a kultúra a főszereplő. Már javában zajlik a világ leghíresebb és legrégebbi színházi fesztiválja, amelynek programjait a legelképesztőbb helyszíneken mutatják a kis kápolnáktól a Pápák Palotáiig.

A gyerekszínházak fesztiválja, a jazzegyüttesek koncertjei és a nyári táncparádé egészíti k ki az avignoni kulturális programok széles repertoárját.

Fényre jön a pénz?

Azok a fesztiválok, amelyek jól használják a fénydekorációs eszközöket, díszvilágítást, több látogatót és ezzel több bevételt is vonzanak. A nemzetközi LUCI (Lighting Urban Community International) egyesület tanulmánya szerint a fény megsokszorozza a látogatottságot.

A fénydekoráció vonzza a tekintetet, és ebből is adódik a jól ismert tény, hogy a fény „magához húzza” a tömegeket. Amikor pedig ezt tudatosan, műsoros bemutatóként, show-műsorként alkalmazzák, a fény vonzereje megsokszorozódik – hívta fel az OGH Hírügynökség figyelmét Pintye Tímea, a Blachere Illumination magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Európa egyik legmeghatározóbb fénydekorációs trendformálójaként a Blachere – a LUCI (Lighting Urban Community International) egyesület segítségével – folyamatosan vizsgálja  a fénydekoráció és díszvilágítás gazdasági és kulturális hatásait.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Pintye Tímea:
„Az eredmények alátámasztják a fény tömegvonzását,
sőt emelkedtek a bevételek, nőtt a turizmus, munkalehetőségek
jöttek létre és a városkép is megújult.”

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Egy korábbi felmérés behatóan vizsgálta a világ 26 nagyvárosában szervezett rendezvényeket, közöttük a lyoni „Fête des Lumières”-t (Franciaország), az  „Osaka Hikari-Renaissance of  Light Festival”-t (Japán), a „Madellin Christmas Lighting”-ot (Kolumbia) és a Kanadában rendezett „Montréal en Lumière”-t. Az eredmények alátámasztják a fénydekoráció tömegvonzását. Emelkedtek a bevételek, nőtt a turizmus, munkalehetőségek jöttek létre, és a városkép is megújult. Tehát az összes vizsgált mutató pozitív eredményt hozott. A díszvilágítás okozta fény tehát igen lényeges tényező a kereskedelmi ingatlanoktól kezdve a rendezvényeken át a teljes városképet illetően.

Bónusz a városképnek

A „fénnyel díszített” eseményeknek az egész évre kiható hasznai vannak. „Az ilyen rendezvények fejlesztik a városok kultúráját, pezsdítő katalizátorai a művészeteknek és kreatív iparágaknak csakúgy, mint a helyi lakosok önfelismerésének” – jegyzi meg Pintye Tímea.

A városok némelyike arra is felhasználja ezeket az ünnepi eseményeket, hogy a lakosság figyelmét ráirányítsa az alacsony fogyasztású technológiákra, magára az energiatakarékosságra. Lyon például, olyan „előremutatóan erkölcsös” eseményként hirdeti a maga fesztiválját, amely a város évenkénti összes világítással kapcsolatos fogyasztásának mindössze 0,1%-t teszi ki, köszönhetően az általánosan használt LED-technológiának, amely a lakosság többsége körében is egyre népszerűbb.

(Forrás: Rendezvény Világ - Turizmus.com)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.