Friss hírek

Archívum

Angol vidéki kastélyt idéző tudásközpont lesz az egykori kőszegi MÁV gyermekotthonból

Angol vidéki kastélyt idéző tudásközpont lesz az egykori kőszegi MÁV gyermekotthonból

Hírfigyelő 21-12-10 693

A West Hungária Bau Kft. alakíthatja ki a kőszegi volt MÁV gyermekotthonból a Kutatási és fejlesztési központot és campust, ahol többek között foglalkoznak majd a globalizáció-, illetve a trendkutatással is.

Nagyszabású állami magasépítési beruházás veszi hamarosan kezdetét a Vas megyei Kőszeg településén: a kedden megjelent közbeszerzési értesítésben nyertes kivitelezőt hirdettek a kőszegi egyetemi és általános oktatási kampusz megvalósítására.

Ahogyan arról korábban már beszámolt lapunk, a Kreatív város, fenntartható vidék (KRAFT) program keretén belül egy Kutatási és fejlesztési központot és campust alakítanak ki a volt MÁV Gyermekotthonban. A beruházást a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. megbízásából, a Perfektum Mérnöki Kft. generáltervezésében, a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. fogja kivitelezni, több mint nettó 8,9 milliárd forint értékben.

Az átalakítást és a felújítását követően itt fog elhelyezkedni a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) és a Pannon Egyetem új kőszegi kampusza is.

A projekt célja, hogy ideális alkotókörnyezetet adjon a legkiválóbb hazai és külföldi kutatók számára a Kőszegen történő munkához, továbbá, hogy nemzetközi szinten biztosítsa a tudományos élet infrastrukturális és technikai feltételeit.

A teljes cikk: Angol vidéki kastélyt idéző tudásközpont lesz az egykori kőszegi MÁV gyermekotthonból

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Nemzetközileg elismert boros képesítést szerezhetnek az utasok egy hajóút alatt
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.