Friss hírek

Archívum

Akik fellélegeztek Trump győzelmétől

Akik fellélegeztek Trump győzelmétől

Hírfigyelő 16-11-14 646

bullMiután Donald Trumpot az amerikaiak elnökké választották, nem kellett sok idő, és a kezdeti pánikot felváltotta a találgatás, mely szektorok részvényei járhatnak igazán jól az új elnökkel. Egyes területek ugyanis jelentősen profitálhatnak Trump sikeréből. Az investor.hu készített eről egy friss összeállítást.

Míg az üzleti élet általában is nyerhet a Trump elnöksége alatt valószínűsített vállalati adóreformokon, van három olyan szektor, amely kiemelt nyertese lehet az új korszaknak – idézi a MarketWatch Bob Phillipst, a Spectrum Management Group igazgatóját.

Energia

Az egyik ok, amiért az energiaszektor igen jól járhat Trump beiktatásával és a republikánus Kongresszussal, hogy az iparágnak feltehetően sokkal kevesebb szabályozással kell majd megküzdenie. Noha a Phillips nem számít az olajár drámai erősödésére, azt várja, hogy a legfontosabb integrált vállalatok folytatják a racionalizálást és a költségcsökkentést. Ez pedig 50 dolláros hordónkénti olajár mellett is javuló nyereséget eredményez majd.

A legnagyobb vállalatok közül az elemző a Chevront preferálja az Exxonnal szemben, mivel az utóbbi esetében kérdéses, hogy fenn tudják-e tartani az osztalékot. A Chevron viszont meglátása szerint sokkal jobb mérleggel rendelkezik. A cash flow által támogatott osztalékhozamok közti különbség pedig az alacsony kamatkörnyezetben igencsak fontos tényező a részvények teljesítményének megítélésekor.


Védelem

Tekintettel arra, hogy Trump korábban jelezte, a mainál sokkal erősebb amerikai hadsereget szeretne, az elnöki szándékok elég világosan látszanak. Ráadásul arra is megvan az esély, hogy ebben maga mellé állítsa a Szenátust és a Képviselőházat is.

Akármennyi új pénz is folyik majd be a védelmi szektorba, a következő évek költségvetései vélhetően kellemesen érintik majd az iparág szereplőit – jelezte Phillips. Az elemző egyébként a nagyok közül a Lockheed Martint emelte ki, amely 3,04 százalékos osztalékhozammal bír.

Bankok

A nagybankok részvényei hagyományosan diszkonttal forognak a teljes piachoz képest. A FactSet adatai szerint például az S&P 500 index pénzügyi szektorával a 2017-es profitkonszenzussal összevetve 12,1-szeres áron kereskednek. A teljes mutató tekintetében ez a ráta 16,3-es.
Nem meglepő azonban, hogy a bankszektor manapság nem éppen a befektetők legkedveltebb területe.

A 2008-as válságot követő mentőakciók még élénken élnek az emlékezetekben, miközben az alacsony kamatkörnyezet is erősen megnyirbálja a profitokat.

Phillips ezzel együtt arra számít, hogy a republikánusok némileg lazítanak majd a válság után bevezetett szabályozásokon. A szakértő kedvence a JPMorgan, amely a méretéből és a botrányok elkerüléséből adódóan „biztonságos fogadásnak" tűnik. A JPMorgan egyébként 2,74 százalékos osztalékhozamot tud felmutatni.


A Fox News értesülései szerint már alakul Donald Trump kormánya. A pénzügyminiszter jó eséllyel Steven Mnuchin, a Goldman Sachs egykori bankára lehet. Ezt a hírt a Wall Street is örömmel fogadná.

(Forrás: investor.hu)

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.