Friss hírek

Archívum

A válság ellenére több a bevétel a Kürtnél

Hírfigyelő 09-05-05 633
A válság ellenére növeli bevételét és eredményét az informatikai piacon érdekelt KÜRT Zrt. A társaság az idén várhatóan 1,8 milliárd forint konszolidált bevételt ér el, miközben adózás előtti eredménye 350 millió forint lesz - mondta Frankó Csuba Dea, a cég marketing igazgatója az MTI-nek.
Hozzátette, a vállalat tavaly, hasonlóan a 2007. évhez, 1,6 milliárd forint bevételre és 300 millió forint adózás előtti eredményre tett szert, ám mivel az idén megnőtt költségtakarékos informatikai megoldások iránti igény, a gazdasági nehézségek ellenére növekedésre számítanak.

Az igazgató elmondta, tapasztalatuk szerint a válság nem csökkentette a keresletet, sőt növeli, ám megváltoztatta a cégek magatartását. Míg korábban csak fejleszteni akartak, most a legfontosabb az számukra, hogy kevesebbe kerüljön informatikai rendszerük mûködtetése.

Frankó Csuba Dea példaként elmondta, egy cég az éves informatikai büdzséjének 10-15 százalékáért, már 30-35 százalékos megtakarítást is elérhet. Úgy vélte, sok cég nem tudja és nem gondolja át, hogy mire is költ, s ezért például egy 500 millió forintos informatikai költségvetésû cég, akár 100 millió forintot is elkölthet feleslegesen. Ha viszont egy IT-stratégia mentén racionalizálja mûködését, ezt az összeget megspórolhatja.

Az igazgató elmondta, a nyomtatás hatékonyabbá tétele sokszor semmilyen befektetést nem igényel, ám odafigyeléssel 10-20 millió forint takarítható meg a kiadásokból.

(Forrás: www.mfor.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó