Friss hírek

Archívum

A márkák legszívesebben Ázsiába mennek

Hírfigyelő 15-06-02 384

Az új piacra belépő nemzetközi cégek számára a japán főváros a legvonzóbb piac, ahova 63 új márka érkezett 2014-ben, derül ki a CBRE „Mennyire globális a kiskereskedelem?” című kutatásából. Tokiót Szingapúr követi 58 új márkával, míg a dobogó harmadik helyén Abu-Dzabi áll 55 új kiskereskedővel. Budapestre hét új márka érkezett tavaly.


London megőrizte vezető helyét, mint a világ leginkább nemzetközi vásárlási célpontja: a brit fővárosban a nemzetközi márkák 57,9 százaléka van jelen. 2014-ben 12 új cég érkezett Londonba, köztük az American Eagle és a Lulumon Athletics. A brit főváros továbbra is mágnesként vonzza a kiskereskedőket, akik bemutatni vagy megerősíteni kívánják márkájukat. Londont Dubai (55,7%) követi, majd Sanghaj (53,4%) következik a piacon jelen lévő márkák arányát tekintve.

„A nemzetközi márkák számára továbbra is nagyon fontos, hogy új városokat hódítsanak meg: megfigyeléseink szerint Ázsia és azon belül is Tokió, Szingapúr és Tajpej szerepe kitüntetett. A közel-keleti nagyvárosokba irányuló terjeszkedés sem mutatja lassulás jeleit” – nyilatkozta a jelentés kapcsán Andrew Phipps, a CBRE európai kutatási vezetője.

London továbbra is jelentős számú kiskereskedőt vonz, mert óriási számban érkeznek külföldi látogatók és vásárlók, így a brit főváros igazán globális vásárlási helyszín. A márkák számára kulcsfontosságú jelen lenni Londonban a piac mérete átláthatósága és a globális kereskedelemben elfoglalt szerepe miatt.

A kereskedők globalizáltsága tovább erősödött 2014-ben, a márkák számos új piacon bővítették hálózatukat világszerte. A CBRE kutatásában szereplő 164 város mintegy felében legalább öt új belépőt regisztráltak. Ázsia jelentős súllyal (hat város) szerepel a 15 legtöbb kereskedőt vonzó város listáján ahol Európából csak Moszkva (42 új márka) Párizs (41 új márka) szerepel. A származás országát tekintve az egyesült államokbeli cégek (26%) terjeszkedtek tavaly leginkább, majd az olasz (14%) és a brit (11%) márkák következnek.


„A globalizáció alapvető elemei, mint a technológiai és demográfiai változások továbbra is drámai hatással bírnak a kiskereskedelemre. A kereskedők piaci részesedésük növelése és márkáik erősítése érdekében egyre tovább terjeszkednek és keresik a lehetőségeket saját piacaikon túl. Azt látjuk, hogy a márkák olyan új lokációkban nyitnak üzleteket a világon, mint Tajpej, Doha vagy Manila, amelyek mind benne vannak a 15 legvonzóbb város között; de a listán szerepel például Párizs és Dubai is, ahol a kezdeti sikerek után a kereskedők újabb üzleteket nyitnak” – tette hozzá Peter Gold, a CBRE határon átnyúló kiskereskedelemért felelős európai vezetője.

A globális expanzió 21 százalékát képviselő középkategóriás divatmárkák továbbra is a legaktívabbak, őket a luxus és üzleti márkák (20%) követik. Az európai, közel-keleti és afrikai régióban való terjeszkedésben a középkategóriás divatmárkák (26%) domináltak, míg a második helyen a speciális ruházat képviselői (18%) következnek.


Közép- és Kelet-Európában Varsó a legvonzóbb

A visegrádi fővárosok közül Varsó vonzotta a legtöbb (16) nemzetközi márkát 2014-ben, míg Budapesten hét új kereskedő jelent meg. „Várakozásaink szerint az új belépők száma 2015-ben növekedni fog, mert a kiskereskedelmi forgalom bővülése egyre több nemzetközi márkát vonz Budapestre” – mondta Borbély Gábor, a CBRE magyarországi elemzési vezetője.

(Forrás: CBRE)

 

Hírfigyelő

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Cikkajánló

Tartalom galéria

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Jelentősen nőtt a szabadalmi bejelentések száma Magyarországon
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Új szabályok a reklámpiacon: éjszakai korlátozás és szigorúbb elhelyezési feltételek jönnek
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Irodaházból digitális apartmanház: új szálláshelymodellt hoz Budapestre a NUMA Group
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.