Friss hírek

Archívum

A kis cégek is felpörögnek idén!

Hírfigyelő 10-02-08 592
A K&H és a GfK felmérése szerint jelentősen javultak a cégek árbevétel- és profitvárakozásai az idei évre vonatkozóan, hiszen a mikro-, kis- és középvállalkozások háromnegyede számol árbevételének emelkedésével. A vállalkozások 2010-re átlagosan 5,7%-os árbevétel-növekedést és 2,9%-os nyereség-növekedést prognosztizálnak.
A 700 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével történt K&H kkv bizalmi index kutatás  eredménye azt mutatja, hogy 2010-re jelentős árbevétel-emelkedéssel és nyereség-növekedéssel számolnak a kkv-k. A tavalyi év első negyedévében mélypontot elérő árbevétel-várakozásokat jelző mutató immár harmadik negyedéve - egyre növekvő mértékben - emelkedik, hiszen az idei évre a cégek 5,7%-os árbevétel-bővüléssel, emellett pedig átlagosan 2,9%-os nyereség-növekedéssel számolnak.

A megkérdezett vállalkozások mintegy 74 százaléka várja, hogy cége nyereséges lesz az idén, amely a válság 2008 szeptemberi kezdete óta mért eddigi legmagasabb arány. Az egyes szektorokban azonban jelentős eltérés mutatkozik az idei eredményeket illetően. Legoptimistábban a szolgáltató cégek látják bevételeiket, átlagosan 6,7%-os árbevétel-bővülést várnak, 4,3%-os nyereségnövekedés mellett. A vállalkozások mérete szempontjából a kisvállalkozások számolnak a legnagyobb árbevétel-növekedéssel (6,6%), ezt követik a mikrovállalkozások várakozásai (5,5%), míg a középvállalatok 3,8%-os árbevétel-bővüléssel számolnak.

 

Árbevétel várakozások régiónként

A cégek gazdálkodási eredményeire vonatkozó várakozásokat a vállalkozás területi elhelyezkedése is befolyásolja. A kutatás eredményei alapján meglepő módon az észak-magyarországi régió cégei bizakodók. leginkább, hiszen 79%-uk tervez idénre árbevétel növekedést, míg arányaiban a dél-dunántúli vállalkozások számítanak legkevésbé eredményeik javulására (65%)

 

(Forrás: www.profitline.hu)


Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó