Friss hírek

Archívum

A cégvezetők jó része úgy hiszi, hogy a home office-ban lévők lazsálnak

A cégvezetők jó része úgy hiszi, hogy a home office-ban lévők lazsálnak

Hírfigyelő 21-08-25 599

A felmérésből az is kiderült, hogy az irodába történő visszatérés sok munkavállaló számára kényelmetlenséget okoz.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában

– közölte a Ricoh Europe.

A közlemény szerint ez azt sugallja, hogy a koronavírus okozta korlátozások enyhülését követően a munkavállalók egy részének teljes munkaidőben vissza kell térnie az irodába az egész kontinensen. Ugyanakkor kiemelték, aggályaik ellenére a munkáltatók mindössze 19 százaléka állítja, hogy a termelékenység csökkent, mióta átálltak a távmunkára. Emellett 57 százalékuk úgy gondolja, hogy a rugalmas munkavégzési technológiába való befektetés elengedhetetlen a tehetséges jelöltek megnyeréséhez és megtartásához.

Az Opinion Matters által végzett kutatás során 1500 döntéshozót kérdeztek meg Európa-szerte.

A felmérésből az is kiderült, hogy a teljes munkaidőben az irodába történő visszatérés sok munkavállaló számára kényelmetlenséget okoz, ugyanis a döntéshozók 42 százaléka úgy látja, dolgozóinak még a járványügyi korlátozások enyhítése után is vannak az egészséggel és biztonsággal összefüggő aggodalmaik. Amennyiben pedig ezeket nem ismerik fel, az nemcsak a munkamorálra lehet hatással, hanem a jó munkaerő elvesztését is kockáztatják a munkáltatók.

A Ricoh vezető szolgáltató a dokumentum menedzsment, az IT és kommunikációs szolgáltatások, ipari és kereskedelmi nyomtatás, digitális kamerák és ipari rendszerek területén. A Ricoh Group központja Tokióban található, de a vállalat világszerte végez üzleti tevékenységet.

| Forrás: hvg.hu - Fotó: Kinarps

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Tartalom galéria

Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Ketyeg az óra: 2026. december 31-ig érvényes az 5 százalékos lakásépítési áfakulcs
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Milliárdos fejlesztési igény előtt áll a magyar vízrendszer
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Új ingatlanportál: Minőség alapján rangsorol az Okosmedve
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Már nemcsak a lakást, a napszakokat is bérbe adják Budapesten
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.
Private Health Forum, 2026. szeptember 10.
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.
Követeléskezelési trendek, 2026. szeptember 15.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.